2024. szeptember 12., csütörtök

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fiatal Kutatói Tagozatának közleménye

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy kiváló kollégánkat, Patócs Lászlót a rendelkezésünkre álló információk szerint megkérdőjelezhető körülmények között távolították el az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékéről. Az újraválasztási procedúra, melynek következményeként elveszítette az állását, a hozzánk eljutott hírek alapján nem felelt meg a szakmai etika elvárható követelményeinek, s minden jel szerint elejétől fogva manipulált volt. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy nem csupán az ő személye, de egy oktatói státusz is a tanszéken belül zajló hatalmi harcok áldozatává vált.

Patócs Lászlóval évek óta dolgozunk együtt, nagyra becsüljük mind szakmai, mind emberi szempontból. Az évek során meggyőződhettünk arról, hogy tudományos felkészültsége alapján a vajdasági magyar irodalom hagyományaihoz méltó kutató, akinek eddigi tevékenysége nemcsak a regionális kultúra, hanem a kortárs magyar irodalom és irodalomtudomány számára jelentős értéket képvisel.

Miközben tiltakozunk az eljárás ellen, mely nem csupán morális, hanem szakmai károkat is okoz a magyar irodalomtudománynak, szolidaritásunkat fejezzük ki kutatótársunk iránt. Megnyugtatónak tartanánk, ha a helyzetet mihamarabb sikerülne rendezni, és Patócs Lászlót visszahelyeznék állásába, amelytől megkérdőjelezhető körülmények között fosztották meg. Ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy jelen nyilatkozattal, mely a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fiatal Kutatói Tagozatának álláspontját tükrözi, nem kívánunk beleavatkozni az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének belügyeibe, s nem kívánjuk minősíteni a másik pályázó szakmai teljesítményét sem.