2024. szeptember 12., csütörtök

Vajdasági középiskolások a szegedi holokauszt-vetélkedő középdöntőjében

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a Holokauszt Emlékév alkalmával a magyarországi és határon túli középfokú intézmények diákjai számára.

A vetélkedő a holokauszt történéseiről, az embermentők tevékenységéről, a zsidó-magyar kultúra együttéléséről, az embermentő emlékhelyekről szól Budapesten, illetve a résztvevők lakóhelyén. A rendezvény célja pedig egyértelműen az, hogy a holokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon.

Ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 70 évvel ezelőtt történtekre! A XX. század közepén emberek milliói szenvedtek faji, vallási vagy politikai alapú üldöztetést. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Emlékeznünk kell mindazokra, olvasható a kiírásban, akik emberek tudtak maradni, az embertelenségben, akiket ismertünk, és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, az emberi életek megmentése maradt meg. Különösen fontos ez a holokauszt hetvenedik évfordulóján.

A vetélkedő témakörei: A II. világháború története, Magyarország szerepe a világháborúban, a zsidóüldözések, a holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen. A holokauszt- túlélők történetei. Raoul Wallenberg, a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. A magyar külpolitika tevékenysége az emberi és a kisebbségi jogokért. A rasszizmus, az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon és Európában

A jelentkező középiskolás diákok három fordulóban mérik össze tudásukat Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Vácott, Győrben, Szolnokon, Kaposváron és Tatabányán. Az idei versenyen több mint ötszáz diák vesz részt, köztük első alkalommal határon túlról is magyar fiatalok. A vetélkedő fővédnökei Fónagy János parlamenti államtitkár, (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) és Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, fő támogatója a Civil Alap 2014.

A szegedi középdöntő, amely a Szegedi Zsidó Hitközség és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Somogyi-könyvtár támogatásával valósul meg, március 27-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában.

A középdöntő délelőttjén a versenyzők még a témával kapcsolatos ismereteik bővítésére előadásokat is hallhatnak. Szegeden kilenc csapat méri össze tudását. Négy csapat érkezik a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumból, egy az Arany János Elméleti Líceumból, Nagyszalontáról, egy a zentai, egy az óbecsei gimnáziumból, kettő pedig a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolából. Az országos döntő április 15-én lesz Budapesten, amelyre valamennyi középdöntő helyszínéről 2-2 csapat jut tovább. A győztes csapat, felkészítő tanárával együtt júniusban Stockholmba utazhat, Svédország magyarországi nagykövetsége támogatásával.