2024. szeptember 11., szerda

Tízezer ember munkaerő-felesleg az oktatásügyben

Az iskolák tesznek javaslatot arra, hogy kinek kínáljanak fel végkielégítést – mondja a miniszter

Tízezer körülire tehető az oktatásügyben feleslegnek számító munkások száma, közölte Srđan Verbić oktatásügyi miniszter, aki szerint nincs lehetőség ezeknek az embereknek az átcsoportosítására sem.

„A pontos számot majd a statisztikusok határozzák meg. Itt fontos a szakszervezetek és az iskolaigazgatók szerepe, hogy minden iskolában a lehető legkorrektebb módon végezzék el a munka átcsoportosítását és maguk az iskolák tegyenek javaslatot, hogy kiknek kínáljunk fel végkielégítést. A következő tanévet már optimalizált számú munkással kell elkezdeni” – mondta.

A Blic napilap kérdésére, hogyan oldja meg a szerb oktatásügy történetének leghosszabb sztrájkja kérdését, a miniszter ezt mondta: „Egy oldalon állunk, a munkánkkal összhangban kell viselkednünk. Emelni fogjuk a tanárok béreit és ők számíthatnak a közszférából elsőként erre, csak azt nem tudom megmondani, hogy mikor”.

Arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha a sztrájkoló tanárok nem lesznek hajlandóak a tanév végén lezárni az osztályzatokat, azt felelte, reméli, erre nem kerül sor.

„Nem tudom mit lép majd az állam, ha valaki szisztematikusan törvénysértésbe kezd. Ez a kérdés eltér a mindennapi gyakorlattól ezért nehéz rá felelni – mondta.