2024. szeptember 11., szerda

Emelkednek az egyetemi tandíjak

A minisztérium biztosan nem ad erre pozitív véleményt, viszont álláspontjuk a karokat semmire se kötelezi

Nem tartja helyénvalónak az oktatási miniszter segédje, hogy az egyetemek növelni szándékoznak a tandíjakat a következő tanévtől kezdve, tekintve, hogy a takarékosság évében vagyunk.

Milovan Šuvakov az RTS-nek azt nyilatkozta, hogy a minisztérium biztosan nem ad erre pozitív véleményezésrt, ami szerinte azért csak számít majd valamennyit.

„Úgy gondoljuk, hogy a takarékosság évében, amikor a béreket és nyugdíjakat is csökkentik, nincs rendjén a tandíjak növelés és ehhez a minisztérium nem ad pozitív véleményezést” – mondta.

Arra szólította fel az egyetemeket, hogy korrigálják döntéseiket.

Šuvakov elmondta, hogy a teljes önköltségű tandíjakról a felsőoktatási intézmények tanácsai döntenek, az egyetemek csupán véleményezik azt. Mint hozzátette, az állam, mint alapító, ilyen módon megvonta magától a jogot, hogy meghozza a végleges döntést a tandíjak nagyságát illetően.

Azt is kiemelte, hogy drasztikus különbségek vannak a tandíjakat illetően egyes szerbiai karok között, még azonos egyetemen belül is, ami pedig annak következménye, hogy a karok nem azonos mércék szerint határozzák meg a tandíjakat.

A Belgrádi Egyetem kilenc kara döntött a múlt héten tandíjnövelés mellett, mégpedig 1000-12 000 dinárral kell többet fizetni.

A legnagyobb a drágulás az Erdészeti Karon, itt kell 12 ezer dinárral többet fizetni, az indoklás szerint a sok gyakorlat és terepi munka miatt. Ezt követi a matematikai kar, ahol tavaly 9000 dinárral emelték a tandíjat, most még 10 ezerrel, így itt a tandíj 130 ezer dinár lesz.