2024. szeptember 11., szerda

„Aki nem zárja le az osztályzatokat…”

Srđan Verbić: Szégyenletes a pedagógus-szakszervezetek döntése

Srđan Verbić szerbiai oktatási miniszter szerdán újságíróknak kijelentette, hogy a diákok osztályzatai mindenképp le lesznek zárva a tanév végén. Az megengedhetetlen, hogy ne szabályosan záruljon a tanév. Azok helyett a tanárok helyett, akik nem lesznek hajlandóak lezárni az osztályzatokat, ezt a tantestület is megteheti a törvény szerint.

– Ha valaki az oktatásügyben dolgozik, és nem akar az év végén osztályzatot adni a tanulóknak, az eltévesztette a hivatását – szögezte le a miniszter.

Szégyenletesnek nevezete a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója tagjainak döntését, miszerint nem fogják megtartani a kisérettségire felkészítő órákat.

– A lehető legjobb módon be kell fejeznünk az idei tanévet, és lehetővé kell tennünk a diákok számára a továbbtanulást – nyilatkozta Verbić.

A szakszervezeti unió tegnap arra szólította fel az oktatási tárca vezetőjét, hogy kezdjen konstruktív tárgyalásokba. E szakszervezet azt is közölte, panaszt tesznek azon iskolaigazgatók ellen, akik eleget tettek az oktatásügyi minisztérium – mint fogalmaztak – törvényellenes rendelkezésének, és csökkentették a sztrájkoló tanárok fizetését. A miniszter erre azt válaszolta, hogy maguk a sztrájk szervezői nyilatkozták azt, hogy eddig 130 órát nem tartottak meg azok a pedagógusok, akik már november közepe óta rövidített órák tartásával tiltakoznak, és azért, amit nem dolgoztak le, miért járna fizetés? – tette fel a kérdést.

Mint ismeretes, a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója egyike annak a két pedagógus-szakszervezetnek, amely már több mint négy hónapja sztrájkot folytat, s vezetői most azt közölték: a tagságukhoz tartozó tanárok nem fogják megtartani a pótórákat, az emelt szintű órákat, illetve a különböző versenyekre meg a kisérettségire felkészítő órákat sem.