2024. szeptember 11., szerda

Ingyen tankönyv több mint 92 ezer általános iskolásnak

A jelentkezők 10 százaléka nem jogosult a támogatásra

Összesen 147 ezer általános iskolás igényelte az ingyenes tankönyveket a következő tanévre. A minisztérium adatai szerint 63 százalékuk, azaz mintegy 92 és fél ezren jogosultak a támogatásra, 35 ezer diák számára pedig a tankönyvcsomag árának a felét fizetik ki a költségvetésből. A kérelmezők 10 százaléka viszont nem részesülhet ingyen tankönyvben, mert nem tesz eleget a feltételeknek, nem sorolható be az előirányzott 11 kategória egyikébe sem. A köztársasági költségvetésből 620 millió dinárt fordítanak erre a célra.

Ingyen azok a gyerekek kaphatnak tankönyvet, akiknek mindkét szülője munkanélküli. Nem kell fizetniük a fogyatékkal élő gyerekeknek sem, valamint az anyagi támogatásban részesülőknek sem. Azok a családok is ingyen kapják a könyvet, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 10 ezer dinárt (27 ezer gyerek tartozik e kategóriába). A 10 és 20 ezer dinár közötti egy főre jutó jövedelemmel rendelkező családok számára az állam a könyvek árának a felét téríti meg (35 ezer ilyen diák van). A minisztérium honlapján a jövő héten teszik közzé a jogosultak névjegyzékét, hogy jogosultak-e az ingyen tankönyvre, illetve mely kategóriába tartoznak.