A középiskolákban elindult a minden évben elkerülhetetlen folyamat: át kell gondolni, hogy milyen szakok nyíljanak a következő tanévben. Első körben maga az iskola fogalmazza meg az igényeit, a szakmai testület, majd a pedagógiai kollégium és a tantestület, és végül az iskolaszék tesz javaslatot az iratkozási tervre a kalendáriumi év végéig. Az iratkozási tervre vonatkozó javaslatot eljuttatják jóváhagyásra a minisztériumba és a tartományi titkársághoz is. Törvény szerint a végleges iratkozási tervnek március 31-ig meg kell születnie, és ezt a nyilvánossággal is ismertetni kell.
Ám mielőtt az iskola eljuttatja a tervet a minisztériumba és a titkársághoz, asztalhoz ülnek a középiskolai igazgatók. Az igazgatók aktíváján jelen szoktak lenni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a Körzeti Gazdasági Kamara, a helyi önkormányzat és a nemzeti tanácsok képviselői is, hogy ők is ismertessék a véleményüket. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például adatokkal szolgál arról, hogy az ő adatbázisukban milyen szakmát végzett munkanélküliek vannak, a Körzeti Gazdasági Kamara megosztja gondolatait a jelenlevőkkel a gazdasági fejlődés perspektívájáról.
– Még ilyen sokrétű átgondolás után sem egyszerű meghozni a döntést, hiszen nehéz megjósolni, hogy 3-4 év múlva milyen lesz a helyzet a munkaerőpiacon, milyen irányba jut a társadalom, milyen igények fogalmazódnak meg addigra. Az iratkozási terv készítésekor minden iskola „3 tűz” között találja magát: egyik oldalról ott van a munkaerőpiaci helyzet, másik oldalról a szülők és gyerekeik kívánságai, amelyek nem mindig vannak összhangban a munkaerőpiaci igényekkel, harmadik faktor pedig maguk az iskolák, hiszen figyelembe kell venni, hogy az iskola milyen erőforrásokkal, káderállománnyal rendelkezik. Tehát a kívánságok és a lehetőségek mentén lavírozva kell megalkotni az iratkozási tervet – magyarázta Iso Planić, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatója, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kellene egyenlőségjelet tenni a hároméves szakok és az iparos tevékenység között.
– Iparosokat, mesterembereket négyéves szakokon is képeznek, tehát nem feltétlenül szükséges, hogy legyenek hároméves szakok. Véleményem szerint természetesen támogatni kell az iparos tevékenységre vonatkozó oktatási profilokat, de ebből vannak négyéves szakok is, ahol egyrészt nagy számban vannak a gyakorlati órák, hogy a diákok valóban elsajátíthassák a mesterség csínját-bínját, és megvan a lehetőség a továbbtanulásra is egyetemi szinten. Igaz, aki úgy dönt, a hároméves képzés után is folytathatja tanulmányait, de ekkor a negyedik évet teljes mértékben saját zsebből kell fizetnie, az állam ehhez nem ad támogatást. Másrészt a technikai fejlődés is sok változást hozott számos mesterség területén. Ma már a mesteremberekkel szemben is egyre nagyobbak az elvárások a technikai fejlődés miatt is, hiszen sokszor például számítógépen, számítógép irányította gépeken is tudniuk kell dolgozni, s az csak jó lehet, ha a megnőtt elvárásokhoz mérten több idő is jut e szakmák kitanulására. Említsünk egy példát: manapság egy asztalosnak tudnia kell számítógépen dolgozni, tudnia kell számítógépes programban terveznie, majd a tervet átrakni a CNC-gépre, azaz számítógép vezérelte gépre. A hároméves szakok tanterve túlzsúfolt, és a technológiai előrehaladottság világában például az asztalosmesterséget nehéz elsajátítani hároméves szakon. Másrészt társadalmi elvárás, hogy tanult, képzett polgáraink legyenek. Tanult, képzett polgárok nélkül a társadalom nem tud megbirkózni adekvát módon a gyakori változásokkal és fejlesztésekkel. A polgároknak elég képzettnek, versenyképesnek és öntudatosnak kell lenniük. Nem elég csak a szakmai hozzáértés. Szükségünk van jó minőségű oktatásra, képzésre is, mert a társadalmunk általánosságban nézve nem eléggé iskolázott. Véleményem szerint ehhez arra is szükség van, hogy sok hároméves szak négyéves képzéssé formálódjon. Mint ahogyan évekkel ezelőtt megtörtént, hogy akkor a kétéves képzéseket alakították háromévesekké. A kétéves képzés eltűnt. Az idő valószínűleg most is meg fogja mutatni, hogy bármennyire is próbáljuk megvédeni a hároméves szakokat, azok idővel el fognak tűnni. Nálunk a Politechnikai Iskolában is valaha zömében hároméves szakok voltak, ma már a szakok nagy hányada négyéves. Az időt, a változásokat, a fejlődést nem állíthatjuk meg. Ezért mondom azt, hogy magát a mesterséget, az iparosok képzését kell megvédenünk, nem a hároméves szakokat, mert e kettő nem feltétlenül kell hogy együtt járjon.
