2024. szeptember 10., kedd

Nem csökkent a magyar diákok száma

Állandó matematika szakos tanárt kellene alkalmazni – Két magyar osztály indult tavaly Szenttamáson, van egy-egy második és harmadik osztály, a többi osztályból pedig 2-2 van, összesen 250

A nagy méreteket öltött elvándorlás ellenére sem csökkent Szenttamáson a magyar diákok száma. Egyesek kiiratkoznak, helyükbe azonban újak jönnek – tudtuk meg a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában. A település négy általános iskolája közül csak itt folyik két tannyelvű oktatás. Az intézmény a sok felmerülő problémát belső szervezéssel, az utóbbi időben pedig pályázatokkal igyekszik megoldani.

A harmadik mandátumát kezdte meg a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság kinevezése alapján Munjin Szokola Erika, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatónője, akit az első félév végén, az ilyenkor szokásos iskolai teendők mellett egy interjú erejéig kerestük fel.

Munjin Szokola Erika: Ami a tanárok továbbképzését illeti, mint minden, ez is pénzbe kerül, és ezt az iskolának egyáltalán nem könnyű biztosítania. Van némi támogatás a község részéről, van, amit a tanárok önerőből biztosítanak, de fokozott figyelemmel kí

Munjin Szokola Erika: Ami a tanárok továbbképzését illeti, mint minden, ez is pénzbe kerül, és ezt az iskolának egyáltalán nem könnyű biztosítania. Van némi támogatás a község részéről, van, amit a tanárok önerőből biztosítanak, de fokozott figyelemmel kí

Az újbóli négy évre való kinevezés mögött nemcsak a hivatalos végzés, hanem csaknem az egész tanári kar és az iskola dolgozóinak támogatása áll. Ez a tény önmagáért beszél, hiszen rámutat arra, hogy az igazgatónő nyolc évig felelősségteljesen és jól végezte a sokszor akadályokkal teli munkát, egymásutánban oldotta meg a feladatokat.

− Semmi sem könnyű a mai világban, régebben sem volt, most pedig egyre nehezebb. A legfontosabb viszont, hogy szembesüljünk az előállt problémákkal, gondokkal, akár pedagógusként, akár az intézmény vezetőjeként, és ne söpörjünk semmit a szőnyeg alá. Sok esetben magam is tehetetlen voltam, szükségem volt (és lesz) segítségre, éppen úgy, mint más intézményvezetőknek, de valahogy úgy érzem, mindig sikerült jó irányba terelni a dolgokat, még ha sok lemondás árán is. A legfontosabb, hogy a diákoknak az intézmény és az itt dolgozók problémáiból semmit sem szabad megérezniük, mindent a kollektíván belül, közösen kell megoldanunk – mutatott rá az igazgatónő.

Elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt adták át rendeltetésének az iskola új sportcsarnokát, amelynek felszerelése, valamint az épület körüli terület volt az első nagy kihívás az akkor újonnan kinevezett igazgatónő számára. Ezt követte az iskola tönkrement padlózatának teljes cseréje, amit az önkormányzat és a Tartományi Nagyberuházási Alap segítségével mintegy 3000 négyzetméteren sikerült elvégezni. A tantermekben lévő felszerelés részbeni felújítását a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság támogatta. A bútorzat egy részét, a padokat és székeket is teljesen felújították, kicserélték az előcsarnok és az ebédlő közötti ajtófalat, és teljesen felújították az iskolában lévő mosdókat. A munkálatok anyagi oldalát ugyancsak önkormányzati és tartományi forrásokból sikerült megoldani. Hatalmas gondot jelentett (és jelent) az, hogy az épület tetőkonstrukcióját annak idején nem jól tervezték meg, vagy a kivitelezéssel voltak gondok (ez sosem derült ki), tény viszont, hogy a tetőt szinte évente, kétévente javítani kell, mert beázik az iskola.

− Nagy hátránynak számít, hogy az elmúlt időszakban egyszer sem sikerült teljes egészében átfestenünk az iskolát, ezt a munkát azonban, ha apránként is, de belső szervezéssel megoldottuk. Részben átmeszeltük a tantermek falait, az irodákat, a fűtőtesteket, továbbá a fából készült felületeket az iskola karbantartójával a tanévközi szünetekben önerőből, lassanként átfestettük. Ugyanez a helyzet az iskola körüli kerítéssel is, amit hosszú idő után végre rendbe szedtünk. Az önkormányzat és a tartományi testnevelési titkárság segítségével teljesen felújítottuk az udvarban lévő sportpályákat, új sportfelszerelést, kapukat, kosárlabda-palánkokat kaptunk, továbbá az egész épületre új esővíz-elvezető csatornákat, az udvarba pedig kerékpártartókat szereltünk. Ugyancsak éveken át gond volt az iskola udvarának kellő megvilágítása, ezt szintén sikerült megoldanunk. Hat új légkondicionálót is biztosított számunkra az önkormányzat, mert az emeleti tantermekben nem a legjobb a tető szigetelése, ennek köszönhetően télen és nyáron is elviselhetőbb lett a munka. Nemcsak donációkból, hanem pályázati eszközökből is elég sok hiányzó, a korszerű oktatási követelményeknek megfelelő dolgot sikerült beszereznünk. Kiemelném a Magyar Nemzeti Tanács egyik pályázatán nyert eszközöket, amelyet az informatikaterem felszerelésének korszerűsítésére és kivetítő beszerzésére fordítottunk. Jelen pillanatban is több projektumunk fut, amelyekkel különböző pályázatokon veszünk részt. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a fa nyílászárók egy részét sikerült műanyagra cserélni, a munka másik része azonban még várat magára. Az egész nemcsak a korszerűsítés, hanem az energiatakarékosság céljából is fontos, így ez pillanatnyilag prioritást jelent bármely más munkával szemben.

Az iskola, amelyben még 250 magyar diák tanul (Paraczky László felvétele)

Az iskola, amelyben még 250 magyar diák tanul (Paraczky László felvétele)

Van-e tanárhiány az iskolában, illetve mi a helyzet az alkalmazottakkal? Tudja-e az iskola biztosítani a zökkenőmentes oktatást mindkét nyelven, és mi a helyzet a tanárok továbbképzésével?

– Iskolánknak 73 dolgozója van, közülük 58 tanár. Tizenöt dolgozó nem közvetlen tanügyi munkás, mint például a titkár, pedagógus, könyvelő, könyvtáros stb., továbbá ide tartoznak még a takarítók és az iskolagondnok. Annak ellenére, hogy az utóbbi években nagy az elvándorlás Vajdaságból, ez nem annyira érezhető Szenttamáson. Legalábbis mi itt az iskolában ezt sem a tanári, sem a diáklétszámot illetően nem érezzük. Egyedüli gond, már huzamosabb ideje, hogy nem tudunk magyar ajkú (vagy magyarul jól beszélő) matematika szakos tanárt biztosítani. A többi szakkáderrel nincs gond, minden tantárgyból van tanárunk. Sőt tavaly november 1-jétől egy évek óta húzódó gondot is megoldottunk, ugyanis biztosítottunk egy kétnyelvű pszichológust az iskola számára. Ezt alatt az egy-két hónap alatt már tapasztaltuk is, hogy mekkora űr volt ezen a téren, hiszen a szakember munkáját folyamatosan igénybe veszik. Ami a tanárok továbbképzését illeti, mint minden, ez is pénzbe kerül, és ezt az iskolának egyáltalán nem könnyű biztosítania. Van némi támogatás a község részéről, van, amit a tanárok önerőből biztosítanak, de fokozott figyelemmel kísérjük az MNT szervezésében biztosított magyar nyelvű továbbképzéseket is.

Mi még maradunk (Paraczky László felvétele)

Mi még maradunk (Paraczky László felvétele)

Csaknem az egész tartományban érezhetően csökkent a diákok, ezzel együtt a magyar osztályok létszáma. Említette, hogy a szenttamási iskolában ez a jelenség nem annyira észlelhető.

– Amióta igazgató vagyok, folyamatosan 600–630 körüli az iskolába járó gyerekek száma. Tehát évről évre nem annyira nagy a (számbeli) különbség. Jelen pillanatban 609 diákunk van, de ez a szám is folyamatosan változik. Vannak olyan diákok, akiket év közben kiíratnak a szülők, mert elköltöznek külföldre, vagy a munkahelyük miatt nagyobb városokba (Szabadkára, Újvidékre), ugyanakkor új tanulókat is beírunk, akiknek a családja Szenttamásra költözik vagy visszaköltözik külföldről. Ugyanez a helyzet a magyar diákok létszámát illetően is. Néha csökken, néha egy kicsit növekszik a számuk, de lényegében nincs nagy változás. Csaknem minden évben sikerül biztosítanunk az osztály megnyitásához szükséges létszámot. A magyar osztályok számát illetően elmondható, hogy hat alsós, nyolc felsős és egy speciális (különleges bánásmódot igénylő) osztály van az iskolában. Két magyar osztály indult tavaly, van egy-egy második és harmadik osztály, a többi osztályból pedig 2-2 van, összesen 250 diákkal. Az előző években a létszám itt is 240 és 250 közötti, tehát teljesen rendes jelenség.

Az úgynevezett külső források és pályázatok mellett az iskolában több rendezvényt, akciót is szerveznek, amelyeknek a bevételét az iskola felszerelésének felújítására fordítják.

– Több jól bevált módszerről van szó. Minden ősszel megszervezzük a Tudományok fesztiválja elnevezésű rendezvényünket (a község is támogatja), amelynek teljes bevételét a fizika-, kémia-, és biológiateremben használatos hiányzó felszerelés, oktatási eszköz vásárlására fordítunk. Ugyancsak meg kell említeni a biológia szakkör által kezdeményezett papír- és műanyagpalack-gyűjtési akciót, az értékesítés után (további védnökök támogatásával) egy új iskolai csontvázat vásároltak a diákok. Amit csak lehet, önerőből próbálunk biztosítani, ez is egy példája ennek.

Az iskola egyik büszkesége a korszerű sportcsarnok, amelyet maximálisan kihasználnak. Vannak-e ezzel kapcsolatban megjegyzései?

– A sportcsarnok valóban maximálisan ki van használva, még hétvégeken is. Hétközben ugyanis az iskola diákjai használják, reggel 8 és 17 óra között, azt követően pedig 23 óráig az önkormányzat által pénzelt sportegyesületek. Hétvégeken is ugyanez a helyzet. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy itt is akad gond, ugyanis a falak megvédése érdekében a csarnok két végén védőhálókat szeretnénk felszerelni. Ennek a problémának a megoldása is pénzhez kötődik, de folyamatban van – mondta végezetül Munjin Szokola Erika.