2024. szeptember 13., péntek

Sztrájk nélkül a tanév végéig

Egyetlen oktatási szakszervezet sem jelentkezett sztrájkolási szándékkal

Ahogyan Žarko Obradović oktatási miniszter bejelentette: a második félév a tervezett időben kezdődött el, és egyetlen oktatási szakszervezet sem jelezte, hogy sztrájkolna a tanév végéig.

– Idén a Szent Száva-ünnepet két nappal korábban tartják meg az iskolákban, mivel Szent Száva napja idén vasárnapra esik, így az ünnepet január 25-én tartják az iskolák – mondta a miniszter, aki azt is hangsúlyozta, hogy ezt a napot nem munkaszombattal fogják pótolni a diákok, hanem órák előtt vagy után pótolnak majd.

A miniszter kitért a fiatalok elvándorlására is. Mint mondta, ez figyelmeztetés az állam számára.

– Az oktatási minisztériumnak az a dolga, hogy oktatási lehetőségeket biztosítson, de nem az a feladata, hogy munkahelyet is biztosítson nekik – hangsúlyozta Obradović.

Az elvándorlás évtizedes problémája most ott tart, hogy míg korábban nem szakképzett munkások vándoroltak el, ma szakképzett fiatalokat veszít el az ország. A miniszter szerint mindez a rossz gazdasági helyzet, a munkahelyek hiánya és a rossz magánosítások miatt történik.

– Megpróbáljuk a cégeket rávenni arra, hogy fektessenek be az oktatásügybe, de ez ne egy-két ösztöndíjat jelentsen, hanem azt, hogy a hallgatók később munkahelyre is számíthassanak.

A miniszter azt is elmondta, hogy Szerbia meghívást kapott New Yorkba február 6-ra az UNICEF ülésére. A meghívás annak köszönhető, hogy Szerbia azon országok közé tartozik, ahol a legeredményesebben zárkóztatták fel a fejlődésben akadályozott és a szociálisan hátrányos helyzetű diákokat.