2024. szeptember 13., péntek
BELGRÁDI ÓVODÁK

A dolgozók a fizetéscsökkentés ellen tiltakoznak

A belgrádi iskoláskor előtti intézmények képviselői tegnap azt kérték a kormánytól, hogy helyezze hatályon kívül azt a rendeletet, amellyel kiegyenlítik a fizetéseket a szerbiai óvodákban, ugyanis ezzel csökkennének a belgrádi fizetések. A fizetések kiegyenlítéséről szóló rendelettel a belgrádi bérek az iskoláskor előtti intézményekben 3500–12000 dinárral kevesebbek.

A belgrádi iskoláskor előtti intézmények képviselői arra hivatkoztak, hogy Belgrád specifikus, a létfenntartási költségek magasabbak, nem lehet összehasonlítani más szerbiai településsel, és arra figyelmeztették a kormányt, hogy keddig, január 22-ig helyezzék hatályon kívül a rendeletet, mert egyébként tovább folytatják a tiltakozást. A tiltakozás idején pedig ugyan a minimális munkaidőt ledolgozzák, az óvodák nem lesznek zárva, de a dolgozók képviselői a kormány épülete elé vonulnak tiltakozni.

Az elégedetlenkedők arra is felhívták a figyelmet, hogy a belgrádi óvodák dolgozói az alapítóval, vagyis Belgrád várossal külön kollektív szerződést írtak alá, amely szavatolja nekik a fizetést, és ennek kapcsán felhívást intéztek Dragan Đilashoz, Belgrád polgármesteréhez is, hogy védje meg azt, amit a szerződés garantál.

A vitát kiváltó rendeletet 2012 végén hozták meg, s január 6-én lépett életbe.