2024. szeptember 13., péntek

Óbecsei gimnazisták a Hunyadi-járaton

Az Erzsébet Alapítvány a nándorfehérvári csata évfordulója alkalmából pályázatot írt ki gimnazisták számára. Júniusban tíz óbecsei gimnazista Fodor Anikó tanárnő vezetésével összeállította azt a kiváló pályázati anyagot, amelynek köszönhetően részt vehettek a Hunyadi-járat elnevezésű programsorozatban, melynek védnöke Magyarország kormánya, szervezője pedig a belgrádi magyar nagykövetség volt.
A tíz tanuló a tanárnővel együtt a múlt hét végén Belgrádban csatlakozott a magyarországi diákok csoportjához, velük együtt ellátogattak az Ezüst-tóhoz, onnan hajóval Donji Milanovacig utaztak. A következő napokban a Kalemegdanon történelemórán vettek részt, és megkoszorúzták az emléklapot, majd Kalocsa érintésével hajóval Budapestre, a központi ünnepség helyszínére utaztak. Utazásaik során a diákok megnézhették azokat a helyszíneket, amelyek Hunyadi életéhez, korához kapcsolódnak.

Július 22-én volt 557. éve a nándorfehérvári diadalnak, amely során Hunyadi János és Kapisztrán János seregei megállították a török seregek támadását. A szerb fővárosban található várat mintegy kétszázötven magyar iskolás látogathatta meg az Erzsébet-program jóvoltából.

Az óbecsei tanulók – egyedüli vajdasági részvevőkként – felejthetetlen történelemórákon vehettek részt. Szerbiai utazásaik költségét Óbecse önkormányzata a Bečejprevozzal együttműködve fedezte.