2024. szeptember 13., péntek
ÓBECSEI GIMNÁZIUM

Az elmúlt télen még nem spórolhattak a fűtésen

Tavaly nyárra remélték, de még most sem kezdték meg az Óbecsei Gimnázium ablakainak cseréjét. A kivitelezői pályázatot megnyert újvidéki cég ugyan megkapta a 30 százalékos előleget, az ablakok egy része el is készült, de az energetikai és környezetédelmi minisztérium még mindig nem tett eleget vállalt kötelezettségének.

A 88 éves műemlék jellegű iskola a környezetvédelmi minisztérium és a ma már nem létező Környezetvédelmi Alap közös pályázatán jutott a tavalyi év elején 15 millió dinárhoz, amit az önkormányzat további 1,5 millió dinárral egészít ki – ennek köszönhetően az épülettel egyidős ablakok és néhány ajtó helyére új, de teljesen azonos nyílászárók kerülnek, amelyektől harminc százalékos energiamegtakarítást remélnek a projekt kidolgozói. A leghidegebb hónapban egymillió dinárra rúgott az Óbecsei Gimnázium fűtési számlája, de a szakemberek számításai szerint a 16,5 millió dináros ablakcsere 5 és fél év alatt megtérülne.