2024. szeptember 9., hétfő

Megkezdődött a koszovói párbeszéd

Jogászok részvételével ma tartják meg a párbeszéd első rendezvényét

Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája igazgatójának elnökletével tegnap megtartotta alakuló ülését a koszovói párbeszéd koordinálásával megbízott munkacsoport. A találkozó után Đurić elmondta, a munkacsoport a következő néhány hónapban meghallgatja a szerbiai politikai, társadalmi, civil és tudományos szféra véleményét a koszovói kérdés megoldásával kapcsolatban. Aleksandar Vučić államfő, az úgynevezett belső párbeszéd ötletgazdája, ragaszkodik ahhoz, hogy a dialógus a lehető legmagasabb és legszélesebb szinten folyjon, hogy minél többen mondhassák el véleményüket – tette hozzá Đurić. Szavai szerint az egyik irányadó elv az észszerűség, a céloknak valósaknak és megvalósíthatóaknak kell lenniük. Az a cél, hogy Koszovó tekintetében békét ösztönző megoldás szülessen, hiszen senkinek nem érdeke a feszültségek mélyítése – hangsúlyozta a politikus.

– A munkacsoportnak Szerbia egyik legsarkalatosabb feladatának az elvégzésében kell támogatnia a köztársasági elnököt és a kormányt. A munkában a kormány összes tárcája részt vesz, felülvizsgáljuk, hogy miként lehetne megoldani az életszerű kérdéseket. Erősíteni szeretnénk Szerbia intézményes pozícióját a koszovói kérdés megoldásában. Azokat is párbeszédre szeretnénk ösztönözni, akik eddig nem osztották meg álláspontjukat a közvéleménnyel. Az állami intézmények, az akadémiai társaság, a polgárság különböző szervezeteinek és maguknak a polgároknak a részvételére, véleményére is számítunk – taglalta Đurić.

A politikus elmondása szerint a munkacsoport a virtuális világ nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően valóban mindenkivel párbeszédet kíván folytatni, az érdeklődők a munkacsoport honlapján és közösségi oldalakon nyitott profilján is kifejthetik véleményüket.

A munkacsoportnak tagjai a szerb kormány minisztériumai, a Köztársasági Törvényhozói Titkárság, a szerb kormány főtitkársága, a miniszterelnök kabinetje és a civil szektorral való együttműködéssel megbízott iroda. A munkacsoport elnöke Marko Đurić, titkára pedig Radomir Ilić, az igazságügyi minisztérium államtitkára.

Megerősítetlen sajtóértesülések szerint már ma megtartják a belső párbeszéd keretében szervezendő rendezvénysorozat első rendezvényét, egy kerekasztal-beszélgetést. Ezen Marko Đurić mellett Nela Kuburović igazságügyi miniszter és a szerbiai Jogi Karok Értekezlete vesz részt.

Az SZDP kimarad a párbeszédből

A Szerbiai Demokrata Párt közölte tegnap, hogy nem kíván részt venni a párbeszédben, mert színjátéknak tartja. Egyébként is Marko Đurić a numizmatikusokkal beszélgetne legszívesebben a koszovói gordiuszi csomó kibogozásáról – értékelte Miloš Jovanović, az SZDP elnöke. Mint hozzátette, a téma fontosságára való tekintettel az SZDP korábban még azon az állásponton volt, hogy nem maradhat ki a párbeszédből, de ez még akkor volt, amikor azt feltételezte, hogy a dialógus az ENSZ 1244-es határozatának és a szerb alkotmánynak a szellemiségében, illetve azoknak kereteit tiszteletben tartva valósul meg a Szerb Pravoszláv Egyházhoz hasonló fontos intézmények, valamint a politikai pártok részvételével. Közben azonban kiderült, hogy a párbeszédre a szó szoros értelmében mindenkit meghívtak, a bélyeggyűjtőktől kezdve az óvodákat tömörítő egyesületekig, vagyis azokat is, akik érdemben egyszerűen nem tudnak hozzászólni ehhez a témához – tette hozzá Jovanović.