2024. szeptember 14., szombat

Šešelj nem válogat

A hágai vádlott a haladókkal és a demokratákkal is el tudja képzelni az együttműködést

Vojislav Šešelj hágai vádlott, a Szerb Radikális Párt elnöke a rendkívüli köztársasági választásokat követően akár a Szerb Haladó Párttal is hajlandó lenne koalícióra lépni, de csak abban az esetben, ha az SZHP eláll az uniós csatlakozástól és a jövőben inkább Oroszország irányába közelíti az országot.

Mindehhez Šešelj azt is hozzáfűzte, hogy természetesen a Demokrata Párttal is koalícióra lépne pártja, de a demokraták irányába is ugyanez a kikötésük.

Az SZRP a Szerbiát biztos kezekbe jelmondattal indulna a választásokon, jelentette be Šešelj, majd elismerte, hogy pártja csak kínkeservek mellett tudja összegyűjteni a kampány pénzelésére szükséges pénzt. A párt tulajdonában két épület áll, ezeket próbálják jelzálog alá helyezni, hogy kölcsönt kapjanak valamelyik banktól, mondta a pártelnök.