2024. szeptember 14., szombat

A Magyar Mozgalom indul a választásokon

A szervezet közgyűlésén született döntés értelmében minden szinten megmérettetik magukat

Szombaton délelőtt a szabadkai Népkör adott otthont a Magyar Mozgalom második Közgyűlésének. Az ülés legfontosabb napirendi pontja az volt, hogy a civil szervezet induljon-e a soron következő választásokon.

A rendezvény a sajtó számára is nyilvános volt, a felszólalók egyhangúlag amellett törtek lándzsát, hogy az MM mérettesse meg magát a választásokon, mert csak így tudja megvalósítani célját, a vajdasági magyar közélet javítását.

Józsa László a MM ideiglenes ügyvivő testületének tagja visszatekintett az augusztusi megalakulás után történt eseményekre. Kiemelte, az elmúlt hónapok során kiderült, a VMSZ elzárkózik a párbeszédtől.

– Az ilyen törekvések nem hozták meg a várt eredményt. Az utak leválasztása megtörtént, így most már a döntés felelőssége a miénk, hogy hogyan tovább. Ezen az úton nem könnyű partnereket találni. Nehéz két hónap áll előttünk, a kérdés az, hogy vállaljuk-e. Vagyis, a kérdés nem az, hogy vállaljuk-e, hanem az, megtehetjük-e, hogy nem vállaljuk. Erre a kérdésre az elmúlt hetek elviekben már választ adtak. Azt hiszem, nincs más hátra, mint meghozni a határozatot a részvételről a választásokon. Az igazi kérdés az, hogy mi meg tudunk-e úgy szerveződni, hogy releváns szereplői legyünk a vajdasági magyar érdekképviselet rendszerének. Meggyőződésem, hogy igen – mondta Józsa László.

A közgyűlésen megjelent mintegy 260 tag végül két tartózkodás mellett szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy a mozgalom indul a soron következő választásokon.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Joó-Horti Lívia társelnök arról számolt be, hogy a tagok elmondták véleményüket, dilemmáikat és ötleteiket, majd megszületett a konszenzus arról, hogy a civil szervezet indul a választásokon, és az ezzel kapcsolatos előkészületek megtételére felhatalmazzák a nyáron megválasztott ideiglenes ügyvivő testületet.

Korhecz Tamás elmondása szerint a MM megpróbál a hatalom minden szintjén megjelenni, magyar nemzeti politikai alternatíva, saját jelöltekkel, programmal. Mint mondta, országos és tartományi szinten alternatív magyar listaként indulnak, helyi szinteken pedig a helyi igények függvényében, önállóan, koalícióban vagy másokat támogatva.