2024. szeptember 13., péntek
JELÖLTLISTA-ÁLLÍTÁS

A VMSZ megkezdte az aláírásgyűjtést

A Vajdasági Magyar Szövetség megkezdte a köztársasági jelöltlista állításához szükséges támogató aláírások gyűjtését. A következőkben a mai és holnapi helyszíneket, időpontokat közöljük.

Szabadkán a Magyar Házban március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között és március 11-én (péntek) 15 és 20 óra között.

Királyhalmán a Helyi Közösség épületében, március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között.

Hajdújáráson a Helyi Közösségben március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között.

Bajmokon a Dózsa György MMK-ban, március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között.

Muzslyána Helyi Közösség épületében március 10-én (csütörtök) 14 és 20 óra között.

Temerinben az Ifjúsági Otthonban március 10-én (csütörtök) 17,30 és 20,30 között.

Újvidéken a Petőfi Sándor MMK-ban (József Attila u. 16.) március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között, valamint a VMSZ-irodában (Fehér Ferenc tér 1.) március 10-én (csütörtök) 15 és 20 óra között.

Adán a VMSZ-irodában március 10-én 15 és 20 óra között.

Nagybecskereken a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben (Petőfi utca 1.) március 10-én (csütörtök) 14 és 20 óra között.

Oromon a Könyvtárban március 10-én (csütörtök) 8 és 14 óra között.

Óbecsén az Újfalu Helyi Közösség épületében március 10-én (csütörtök) 8 és 20 óra között.

Magyarkanizsán a Városháza kistermében március 10-én (csütörtök) 8 és 19 óra között.

Bezdánban a Helyi Közösség épületében március 10-én (csütörtök) 16 és 20 óra között.

Őrszálláson a Művelődési Egyesületben március 10-én (csütörtök) 16 és 20 óra között.

Regőcén a Helyi Közösség épületében március 10-én (csütörtök) 16 és 20 óra között.

Bácskertesen a Helyi Közösség épületében március 10-én (csütörtök) 15 és 19 óra között.

Tiszakálmánfalván a Helyi Közösség termében (Vajdaság u. 104.) március 10-én (csütörtök) 16 és 20 óra között.

Kátyon a Petőfi Sándor MK (Kralja Petra I. 118.) március 10-én (csütörtök) 15,30 és 20 óra között.

Belgrádban a VMSZ-irodában (Novopazarska br. 48.) március 10-én (csütörtök) 13 és 20 óra között.

Moholon a Közösségi Házban március 11-én 15 és 20 óra között.

Kispiacon a Helyi Közösségben március 11-én (péntek) 13 és 18 óra között.

Martonoson a Helyi Közösségben március 11-én (péntek) 13 és 18 óra között.

Versecen a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben március 11-én (péntek) 17 és 20 óra között.

Törökbecsén a Jókai Mór MME-ben március 11-én (péntek) 16 és 20 óra között.