2024. szeptember 13., péntek

Šešelj ismét zászlót égetett

Elnapolták a hágai törvényszék kiadatási kérelme kapcsán kitűzött meghallgatást
Fotó: Beta/Szerb Radikális Párt

Fotó: Beta/Szerb Radikális Párt

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke, hágai vádlott tegnap a különleges bíróság épülete előtt Belgrádban sokadszorra elégette az Európai Unió és a NATO zászlaját.

Bár Šešelj meghallgatását a hágai törvényszék kiadatási kérelme kapcsán elnapolta a bíróság, az SZRP elnöke mégis megjelent a bíróság épülete előtt és demonstratívan elégette a két zászlót.

Mint azt a performance egyik pillanatában megjegyezte, alig várja már, hogy a bíróság ismét beidézze, hiszen akkor megindokolhatja, miért nem küldheti vissza Szerbia Hágába.

A zászlókat pedig azért égette el, mert a Szerbia és a NATO közötti megállapodás aláírása óta az ország katonailag többé nem semleges, közölte az újságírókkal, majd a rögtönzött sajtótájékoztatón azt is kifejtette: a meghallgatást azért napolták el, mert a szerb államvezetésnek nem sikerült titokban tartania a meghallgatás időpontját. A hatalom szeretné, ha az egész ügy titokban, a közvélemény kizárásával zajlana, véli a radikálisok elnöke.

A hágai törvényszék március 31-ig, az elsőfokú ítélet kihirdetésének napjáig kívánja ismét Hágában látni Šešeljt. A különleges bíróság a tegnapi meghallgatást eljárási okokra hivatkozva napolta el. A meghallgatás új időpontját egyelőre nem tűzték ki.