2024. szeptember 11., szerda

Sztrájkba lép az igazságszolgáltatás

Az alacsony bérek miatt beszüntetik a munkát november elsejétől a szerbiai igazságszolgáltatás dolgozói. A helyzet tarthatatlan, a rendszer összeomlásához vezethet – nyilatkozta Slađana Milošević, az Igazságszolgáltatók Szakszervezetének elnöke a 021.rs hírportálnak, miután az állami illetékesekkel nem tudott kiegyezni a szervezetük.

– Az egyeztetésen nem jutottunk konkrét eredményekre, elégedetlenek vagyunk a válaszokkal, ezért teljes munkabeszüntetésre kerül sor a részünkről november elsejétől – magyarázta, majd hozzáfűzte: A szakszervezet egyetlen követelése a dolgozók bérének a megemelése.

Elmondta, az igazságszolgáltatási hivatalokban dolgozók fizetése nevetséges, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy mennyire felelősségteljes munkát végeznek.

Megjegyezte, ebben a szektorban már hat éve nem emelték a béreket, az alkalmazottak pedig egyszerűen képtelenek megélni havi 25–35 ezer dinárból. Továbbá sérelmezik azt is, hogy a túlórát nem fizetik, valamint más alapvető szabálysértéseket is kifogásolnak, amelyek nem csupán ebben a szektorban mindennaposak.

– Ebben az országban csak egy törvény érvényes, az pedig a költségvetésről szóló törvény, más egyszerűen nem érdekes – magyarázta a szakszervezeti vezető.

Az igazságszolgáltatáshoz egyébként a bíróságokon, a börtönökben és az ügyészségeken dolgozók tartoznak.