2024. szeptember 11., szerda

Lesz-e következménye a (legújabb) parlamenti cirkusznak?

Šešeljék nem hagyták szóhoz jutni Davenportot

Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai küldöttségének a vezetője a sértések miatt, amelyekkel a parlamenti képviselők illették, tiltakozó levelet nyújt be a Külügyminisztériumnak és a Szerbiai Képviselőháznak – közli a Blic napilap saját forrásaira hivatkozva.  

Davenport csütörtökön az Európai Integrációs Bizottság ülésén az Európai Unió Szerbiáról szóló jelentését mutatta volna be, ha ebben nem gátolták volna meg a parlament egyes kéviselői.

Vojislav Šešelj, valamint a Szerb Radikális Párt és a Dveri képviselői sértegetni kezdték Davenportot.

A radikálisok vezetője a többi között azt kifogásolta, hogy a jelentés szövegét a parlamenti képviselők nem kapták meg szerbül, hanem azt csak angolul biztosították a számukra, majd azt is hozzáfűzte, hogy szerinte az EU szerbiai küldöttsége vezetőjének nincs joga és legitimitása bemutatni a jelentést, hiszen – mint ahogyan Šešelj fogalmazott – Davenport országa „kimenekült” az Európai Unióból.

Ezeket a kijelentéseket később további sértések követték, de a jelentést végül nem sikerült ismertetnie Davenportnak.

Közben a küldöttségvezető a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában ma azt nyilatkozta, hogy az incidens után kész visszamenni a parlamentbe, hogy ismertesse a jelentést és meghallgassa a képviselők álláspontját.

A képviselők sértéseit véleményezve Davenport azt mondta, hogy a jelentést elkészítették szerbül is, és hozzátette, hogy ő valóban Nagy-Britannia polgára, de úgyanúgy az Európai Unió polgára is, hiszen országa még tagja az EU-nak.