2024. szeptember 11., szerda

Davenport nem sértődött meg

Az EU küldöttségvezetője nem tett le az EB országjelentésének ismertetéséről

Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetője tegnap azt mondta, hajlandó visszatérni a Szerbiai Képviselőházba és bemutatni az Európai Integrációs Bizottságnak az Európai Bizottság Szerbiáról készített aktuális országjelentését. Davenport már csütörtökön is kísérletet tett a jelentés bemutatására, viszont a Szerb Radikális Párt képviselői, Vojislav Šešelj pártelnökkel, frakcióvezetővel az élen, mindent megtettek annak érdekében, hogy az uniós diplomata még csak szóhoz se jusson. A radikálisok válogatott módon és eszközökkel sértegették a brit politikust. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a jelentést nem fordították le szerb nyelvre, valamint értetlenségüknek adtak hangot, amiért a Brexitet követően egy brit politikus beszél az uniós integrációról. Az SZRP performance-ához a Dveri képviselői is csatlakoztak, az ülés elnöklője pedig nem mutatott hajlandóságot megfékezésükre.

Davenport írásban tájékoztatta Maja Gojković házelnököt a történtekről, valamint azt is hozzátette, hogy ha meghívják és lehetővé teszik az ülés zavartalan lebonyolítását, akkor hajlandó ismét megjelenni a képviselőházban és ismertetni a jelentést.

A diplomata nem kívánt nyilatkozni a sajtónak az incidensről, egyedül annyit mondott, hogy valóban brit állampolgár, ám emellett az EU állampolgára is, Nagy–Britannia pedig továbbra is az EU tagállama, függetlenül a brit népszavazástól.

Szerbia integrációjának témájában Davenport reményét fejezte ki, hogy idén decemberben öt újabb fejezet nyílhat meg a csatlakozási tárgyalások keretében. Az EB öt, egyebek mellett a közbeszerzésekről szóló, fejezet megnyitását javasolja, fűzte hozzá a diplomata.