2024. szeptember 10., kedd

„Pártfegyelem, vagy ki vagytok rúgva”

A lelkiismeret és a pártvezér akarata egy és ugyanaz, véli az SZHP egyik alelnöke

Milenko Jovanov, a Szerb Haladó Párt alelnöke a Blic napilapnak nyilatkozva kifejtette: „A jövőben ellenzéki politikusként tekintenek az SZHP azon parlamenti képviselőire, akik nem szavazzák meg Ana Brnabić kormányfővé való megválasztását és a kormány új összetételét.”

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy rossz néven veszi-e a pártvezetés, ha képviselői közül valaki lelkiismerete szerint szavaz, közölte: „Az szavaz a lelkiismerete szerint, aki Ana Brnabićra szavaz. Abba a személybe, aki a kormányalakító ellen szavaz, egy morzsányi lelkiismeret sem szorul, hiszen mit jelentene, jelképezne, ha Vučić jelöltje ellen szavaznának? Azt, aki annak idején támogatta Aleksandar Vučić megválasztását és Aleksandar Vučić listáján jutott képviselői mandátumhoz, feltehetőleg az a tudat vezérelt, hogy Aleksandar Vučić megfelelő döntéseket hoz és jól mérlegel.”

Képmutatás és tiszteletlenség lenne, ha az SZHP formális tagjai nem támogatnák a pártelnök és az államfő döntését, nyomatékosította Jovanov. Mint hozzátette, Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnökének álláspontját nem kívánja kommentálni, azt viszont kifejtette, hogy a parlamentarizmus írott, vagy íratlan szabályai szerint a költségvetés megszavazása, vagy a kormány megválasztása a jele annak, hogy a parlamenti többség működőképes-e. Marković és pártja a kormány új összetételére és a kormányfő személyére való szavazás során határozza meg jövőbeni pozícióját, azaz azt, hogy a hatalmi koalícióhoz, vagy az ellenzékhez tartozik-e, szögezte le Jovanov.