2024. szeptember 14., szombat
VMDP–VMDK

Közösen indulnának a tartományi választásokon

A VMDP és a VMDK vezetői folytatták a Csorba Béla kezdeményezésére január 6-án megkezdett tárgyalást a vajdasági magyar pártok együttes fellépéséről. Egyebek mellett megtárgyalták a VMSZ elnökségének a kezdeményezéssel kapcsolatos január 12-ei álláspontját is. Figyelemre méltónak tartják, hogy a VMSZ a magyar pártok koalícióját az önkormányzati választásokon községi szervezeteinek döntésétől tette függővé. A tárgyaló felek megerősítették szándékukat, hogy közösen indulnak a tartományi választásokon, ennek érdekében folytatják az egyeztetést, ugyanakkor továbbra is nyitottak a másokkal való együttműködésre – áll a Csorba Béla, a VMDP elnöke és Csonka Áron, a VMDK elnöke által kiadott pénteki közleményben.