2024. szeptember 14., szombat

Közelebb az EU-hoz

Johannes Hahn: Pristinának kötelessége folytatni a párbeszédet Belgráddal

Az Európai Parlament tegnap Strasbourgban ratifikálta a Stabilizációs és Társulási Megállapodást (SAA) Koszovóval. A jelen levő 754 EP-képviselő közül 468 szavazott a megállapodás becikkelyezésére.

Az Európai Unió és a Koszovó közötti stabilizációs megállapodást tavaly októberben Isa Mustafa koszovói kormányfő és Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője írták alá. A koszovói parlament novemberben ratifikálta a dokumentumot, amely az EU és a Koszovó közötti politikai párbeszédet, valamint a kereskedelmet hivatott serkenteni.

A MEGÁLLAPODÁS KÖTELEZETTSÉG IS

Johannes Hahn bővítési és szomszédságpolitikai biztos értékelése szerint az esemény az egész régió stabilitásának a szempontjából fontos. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a dokumentumban Koszovó a Szerbiával ápolt kapcsolatainak a jobbá tételére kötelezte magát, emelte ki Hahn, mondván: Pristinának kötelessége folytatni a párbeszédet Belgráddal.

– A SAA mentén Pristinának kötelessége kiszélesíteni a regionális együttműködést. Ez magában foglalja a Belgráddal ápolt kapcsolatok jobbá tételét – magyarázta Hahn.

VÍZUMMENTESSÉG, VAGY NEM TÁRGYAL

Ehhez képest egyelőre nem tűnik úgy, hogy Pristina a Belgráddal ápolt kapcsolatok elmélyítésén dolgozna. Isa Mustafa két nappal ezelőtt ugyanis ismét megerősítette, hogy január 27-én nem vesz részt a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd keretében megtartandó következő találkozón Brüsszelben. Mustafa korábban közölte, addig nem utazik a schengeni övezet országaiba, amíg Koszovó a vízumköteles országok listáján marad. Szerinte Koszovó minden feltételnek eleget tett, ezért végső ideje, hogy a koszovói lakosság szabadon utazhasson a schengeni övezetben.

NEM ZSAROLÁS, HANEM BIZALOM

Bajram Gecaj, Mustafa tanácsadója valamelyest titokzatosabban nyilatkozott a témához kapcsolódóan: Pristina folytatni fogja a párbeszédet Belgráddal, azt azonban még nem tudják, hogy milyen szinten, és mikor. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva azt mondta, a párbeszédet különféle szinteken is folytatni lehet. Azt, hogy január 27-én Mustafa hajlandó-e megjelenni Brüsszelben, se nem cáfolta, se nem erősítette meg.

– Még nem erősítették meg, hogy a hónap végén sor kerül-e a találkozóra. A párbeszéd azonban biztosan folytatódik. Hogy mikor tartják meg a találkozót, még nem tudjuk. Többféle szinten is lehet folytatni a párbeszédet. Eddig nem erősítették meg a kormányfői egyeztetést – taglalta Gecaj.

A koszovói politikus cáfolja, hogy Pristina zsarolja Brüsszelt. Pristina és Brüsszel kapcsolatai a bizalomra, nem pedig a zsarolásra épülnek, emelte ki Gecaj.

NINCSENEK JÓ- ÉS ROSSZFIÚK

Ulrike Lunaček, az EP koszovói jelentéstevője szerint semmi sem fekete vagy fehér. Egyik fél, tehát sem Belgrád, sem Pristina nem teljesítette a brüsszeli megállapodásból eredő kötelezettségeit. Lunaček ezzel a kijelentésével részben azokra a kritikákra reagált, amelyek szerint az EP Koszovóról szóló határozata egyoldalú, és Szerbiára nézve túlságosan sok negatív észrevételt tartalmaz.

Lunaček elmondása szerint kollégáival kompromisszumos módosítási indítványokat dolgoz ki, így reméli, hogy a határozat végül mindenki számára elfogadható lesz. Belgrád és Pristina érdeke ugyanaz: a Brüsszelben született megállapodásokat maradéktalanul kell alkalmazni, nyomatékosította Lunaček.