2024. szeptember 14., szombat

Büntetés a jósoknak

Iskolák és óvodák előtt nem szervezhet senki nyilvános gyülekezést

Ma a polgárok nagyobb biztonságban érzik magukat, mint korábban. Nem azt mondom, hogy a helyzet kifogástalan, de jobb a helyzet a közbiztonság terén, mint az korábban volt – emelte ki Nebojša Stefanović belügyminiszter a parlament tegnapi ülésén, amelyen a legfontosabb kérdések a közbiztonságot érintették. Többek között azt, hogy miért nem engedélyezett az iskolák, illetve óvodák, vagy az állami intézmények előtt nyilvánosan gyülekezni. A koldulás bűncselekmény, vagy valakinek a napi megélhetést jelenti, illetve hogyan lehet azokat a jósnőket, javasasszonyokat figyelemmel kísérni, akik megzavarták a köznyugalmat? Valamint többször szóba került, hogy a verekedésnek a büntetőtörvényben, vagy a közrendről szóló törvényben van helye.

A parlamenti képviselők miután lefolytatták a napirenden szereplő öt törvényjavaslat kapcsán az általános vitát, illetve pénteken bemutathatták a rendőrségi törvényre benyújtott módosítási indítványokat, tegnap a közrendről, valamint a közterületen történő gyülekezésről szóló törvényjavaslat kapcsán benyújtott módosítási indítványokról vitatkoztak.

A közrendről szóló törvényre a parlamenti képviselők összesen 53 módosítási indítványt nyújtottak be. A képviselők azokról a módosítási indítványokról igyekeztek meggyőzni képviselőtársaikat és az ülésen jelen levő belügyminisztert, amelyeket a kormány nem fogadott el. A felszólalások során a képviselők politikai mederbe terelték a közbiztonság témáját, így egy hosszabb vita alakult ki a Szerb Haladó Párt és az ellenzék, elsősorban a Demokrata Párt képviselői között. Az ellenzék rossz néven vette, hogy az SZHP a hétvégén zajlott európai vízilabda-mérkőzés döntőjére felvásárolta szinte az összes belépőjegyet és a tagsága körében osztotta szét. Valamint felrótták a hatalmon levő pártnak azt is, hogy a vízilabdázók megünneplésekor a belgrádi városháza balkonján a bejelentések ellenére a sportolók mellett a fiatal matematikus tehetségek már nem jelenhettek meg. Az SZHP képviselői cáfolták, hogy az összes jegyet ők használták volna fel, a belügyminisztérium pedig biztonsági döntésként magyarázta a fiatal matematikus tehetségek megjelenésének elmaradását.

Eddig az 1992-ben meghozott közbiztonsági törvény volt érvényben. Az idő ezt a törvényt már rég felülírta, már csak azért is, mert időközben a közrenddel a kommunális rendőrséget bízták meg. Az új törvényjavaslat szabályozza ezt a korábbi hiányosságát is a törvénynek, vagyis pontosan megfogalmazza a kommunális rendőrség hatásköreit, valamint új börtön-, illetve pénzügyi büntetéseket határoz meg például a prostitúció esetén, amit 50–150 ezer dinárral büntethetnek, de aki helyet ad arra, hogy egy kiskorú prostitúcióval foglalkozzon, akár 60 nap letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Amíg korábban a javasasszonyok, jósok börtönbüntetést is kaphattak, az új törvény szerint pénzbírsággal büntethetők, ugyanakkor a koldusok is pénzbírságot fizethetnek, azzal, hogy a törvény ezúttal is a gyermekek védelmét szigorúbban kezeli, így azt, aki őket koldulásra kényszeríti, 30–60 nap börtönbüntetésre is ítélhető.

Nagy vitát váltott ki a közterületeken történű gyülekezésről szóló törvény. Húsz fő már tömegnek számít. Szervezetten nem gyülekezhetnek iskolák és óvodák előtt, vagy az állam számára külön fontossággal bíró épületek előtt, így a fegyvergyárak, vagy más, akár veszéllyel járó intézmények előtt sem. Minden szervezett gyülekezést jelenteni kell a rendőrségen. Erre a törvényre a parlamenti képviselők 82 módosítási indítványt nyújtottak be, amelyek a parlamenti alkotmányügyi és törvényügyi bizottság szerint összhangban vannak az ország jogrendszerével, többségét el is fogadta a kormány, a többiről a képviselők az ülés során igyekeztek meggyőzni Nebojša Stefanovićot, miért fontos, hogy egy-egy szakasza a törvénynek módosuljon. Volt olyan indítvány, amit a belügyminiszter kisebb-nagyobb módosításokkal jóváhagyott, így az Új Párt, valamint a DP egyik módosítási indítványát is.

A képviselők az információbiztonság, illetve a reklámtörvény kapcsán benyújtott módosítási indítványok megvitatásával folytatják ma az ülést.

Az ülésen az ellenzék felrótta Dušan Vujović pénzügyminiszternek tegnap, a kormány szociális-gazdasági ülésén a közszféra javadalmazásáról szóló törvény kapcsán tett kijelentését, miszerint akinek nem tetszik, keressen magának másik országot. Az ellenzék képviselői büntetést kértek ellene. Az SZHP képviselői azonban védelmük alá vették, sőt Nebojša Stefanović is azzal védelmezte kormánytársát, hogy Vujović csupán rendezni szeretné a közszférában kialakult évtizedes káoszt és normalizálni a polgárok megélhetését.