2024. szeptember 9., hétfő

Fokozni kell a regionális együttműködést

A kapcsolatok erősítésének szükségességére helyezte a hangsúlyt Ana Brnabić szerb, Edi Rama albán, Zoran Zaev macedón, Duško Marković montenegrói és Isa Mustafa koszovói miniszterelnök az albániai Durrësben megtartott mai nyugat-balkáni csúcstalálkozón, melyen a júliusi trieszti találkozón elfogadott gazdasági tervet is megvitatták. A tárgyalásokon Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa is részt vett. Az említett gazdasági együttműködési terv a nyugat-balkáni térség mintegy 20 millió lakosát fogja egyesíteni a szolgáltatások szabad mozgását szavatolva.

Rama és Hahn közös sajtótájékoztatón számoltak be a zárt ajtók mögötti egyeztetések eredményeiről, arról, hogy a tárgyalófelek elkötelezték magukat a kapcsolatok továbbépítésére. Rama bejelentette, hogy munkatervet dolgoztak ki, amelyben meghatározták azokat a területeket, amelyeken az országoknak fokozniuk kell a piac liberalizálására és az unióhoz való közelítésére irányuló erőfeszítéseket. Hozzátette, hogy a gazdasági tervet valamennyi ország támogatja, egyúttal nagyra értékelte a Világbank és más fontos nemzetközi pénzintézetek támogatását.