2024. szeptember 9., hétfő

Belgrád tiltakozó jegyzéket küldött Zágrábnak

Kérik, hogy akadályozzák meg a horvátországi szerb közösség megfélemlítését célzó megmozdulásokat

Nemzeti gyűlölet terjesztése és a Horvátországban élő szerb közösség megfélemlítése miatt a szerb külügyminisztériumban tiltakozó jegyzéket adott át a Horvátország belgrádi nagykövetség ügyvivőjének, szeptember 2-án a horvát jobboldali tüntetők ugyanis Zágrábban, a Szerb Nemzeti Tanács épülete előtt felgyújtották a horvátországi szerb közösség hetilapjának, a Novostinak egy példányát. Belgrád szerint ezzel a kisebbségben élő szerbeket akarták megfélemlíteni.

A tüntetésen mintegy húsz, parlamenten kívüli tüntető Készen a hazáért és 1991-ben megállítottunk benneteket, most is megtesszük mondatokat tartalmazó transzparensekkel vonultak végig.

Mint a tiltakozó jegyzékben kiemelik, a nemzeti gyűlöletre való lázítás, illetve a Horvátországban elő szerb közösség megfélemlítésének példája az incidens, amelyet a horvátországi neofasiszta elveket valló politikai csoport hajtott végre, miközben jelen voltak a horvát rendőrség képviselői is. Rámutatnak arra, hogy az incidens célja a történelmi események revíziója, illetve az usztasa mozgalom dicsőítése volt.

A külügyminisztérium elvárja, hogy a horvátországi illetékesek vonják felelősségre a bűncselekmény elkövetőit, ugyanakkor arra kérik a horvát államvezetést, hogy a jövőbeli bilaterális viszonyok fejlesztése érdekében akadályozza meg a horvátországi szerb közösség megfélemlítését célzó megmozdulásokat.