A mindig éhes vendéglátók a zsákmánnyal (Fotók: Ótos András)
– A kutyák tegnap csípték el a szomszéd csirkéjét, azóta itt szórakoznak vele, gyertek be! – invitált bennünket otthonába Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó újság főszerkesztője ukrajnai látogatásunk során.
Bent mindössze pár percet töltöttünk, mivel nemsokára jelentkezett a polgármester, hogy körbekalauzolja lapunk kis csapatát az Ung megyei Szürtében.
Mint az említettekből kiderült, a szóban forgó település Kárpátalján terül el, mindössze néhány kilométerre Ungvártól, amely egyben megyeközpont is, alig harminc kilométerre a magyar határtól.
Puskár Árpád, a falu polgármestere elmondta, hogy egy igen öreg településről van szó, hiszen a krónikák első ízben 1281-ben említik a nevét, emellett számos okmány bizonyítja, hogy a helység már korábban lakott volt. Mondta mindezt a falu helyi közösségének épülete előtt és közvetlenül a szomszéd falu, Téglás települést jelző táblája mellett, amely Ungvár felől jövet közvetlen folytatása Szürtének.
Puskár Árpád, a falu polgármestere
– A téglásiak a 2000-es évek elején adták be nekünk a „válópert” – jegyezte meg viccesen a polgármester, aki azt is hozzátette, hogy az eddig közös helyi közösséggel működő falu szétválása okozott némi kellemetlenséget is, hiszen sok esetben a pénzügyi elintéznivalókat problémás megoldani. Már azért is, mert a járásból (megyéből) érkező egyes pénzeszközöket vagy csak az egyik, vagy csak a másik település kapja.
– Ez pedig komplikált is tud lenni – magyarázta a főutcán a polgármester, akit az egyik helybéli szólított meg („Üdvözletem, bíró úr elvtárs!”). Erre Puskár úr a következőt válaszolta: „Ez a megszólítás már tán nem aktuális...”
„Így nehezebb puskázni.”
A csaknem kétezer lelket számláló kis faluban jobbára mezőgazdasággal foglalkoznak, habár csak kisebb területeken gazdálkodhatnak az emberek, hiszen sok esetben a föld minősége nem kielégítő. Emellett a kolhozrendszer felszámolásakor (2000 tavasza) az aktív tagok és a kolhoznyugdíjasok között szétosztották a földet. Akkor néhány mezőgazdasági társaság alakult a falu környékén, és több lakos is bérbe adta a földjeit. Jó néhányan azonban megpróbálkoztak az önálló gazdálkodással. A szürtei határban jelenleg tizennyolc farmer gazdálkodik. Főként kalászos növényeket termesztenek, jószágot tartanak.
Szürte keskeny utcái meglehetősen hasonlítanak a bácskai kis falvak infrastruktúrájára. A kis házak közül kiemelkednek a katolikus és a református templomok tornyai, amelyek a tájékozódásban is segíthetik az egyszerit. A faluban van posta, iskola, kultúrház. No meg persze ott vannak a közösségi gócpontok is, amelyeken a falu apraja-nagyja összegyűlik, hogy egyeztessen az éppen legégetőbb és legaktuálisabb problémákról. Kocsmákról és boltok előtti kispadokról van szó (ez utóbbiak jobbára fa alatt helyezkednek el, hogy nyáron se kelljen az elviselhetetlen hőségre hivatkozva felfüggeszteni a tanácskozásokat).
Benn, a helyi közösség épületében a polgármester úr tovább mesélte a falu történetét, közben minden kis terembe, szobába bekalauzolt bennünket.
Az épületben több kép, plakett és egyéb állít emléket azoknak, akik tragikus körülmények között tűntek el a faluból, váltak különböző módon áldozatokká. A második világháború idején életüket vesztett szürtei polgárok névsora, a kommunizmus, a sztálinista rezsim alatt elhurcolt polgárok névsora. Ugyanakkor megtalálható a falu helyi közösségének teljes névsora is, a múlt század negyvenes éveitől egészen 2010-ig.
Puskár ennek kapcsán jegyezte meg érdekességként, hogy sok esetben ugyanazok a vezetéknevek jelentkeznek a képviselők körében. Van, aki több mandátumban is a helyi közösségben dolgozott, ugyanakkor van, ahol szinte családi üggyé kerekedett a falu jóléte.
– Úgy fest, hogy aki egyszer belegabalyodik az ilyesmibe, aztán igen nehezen kecmereg ki a politikából – mondta nevetve a polgármester, majd azt is megemlítette, hogy az ő nagynénje is már részt vett a falu vezetésében, sőt aktív tagja a közösségnek, és a veje is, akinek már több felmenője is képviselő volt a helyi közösségben.
A településen egyébként jelentős számú, mintegy 300 főnyi roma kisebbség él, számukra a holland református egyház segítségével korszerű iskolát és imaházat építettek, felavatására 2004 őszén került sor.
A holland pénzből épült iskola
A roma kisebbség egyik tagjával beszélgettünk a holland pénzből épített iskoláról. Az önmagát csak neves egyszerűséggel Zsoltinak nevező, húsz év körüli fiatalember elmondta, hogy a közösség aktívan tépi le az almát a (ez esetben holland) tudás fájáról.
– No kérem, hiszen én is befejeztem négy osztályt! – érvelt a közösség tudásszomja mellett Zsolti.
Ha már az iskola került szóba, meg kell említeni a Szürtei Középiskolát is, ahová átlagosan 400 gyerek jár.
Az említett intézmény 1959 óta középiskola, azelőtt bentlakásos iskola volt a Téglás és Szürte határán lévő jegyzőlakban. Ukrajnában 2010-ben vezették be a tizenegy osztályos évfolyamrendszert, ennek értelmében 11 évig kell tanulniuk a középiskola elvégzéséig a nebulóknak. A rendszerben négy évet elemi iskolában, öt évet általános iskolában, két évet pedig középiskolában kell eltölteni.
A dolgára induló néni
Zsoffcsák Klára igazgatónőtől megtudtuk, hogy az iskolában párhuzamosan folyik a tanítás ukrán és magyar nyelven. Körülbelül harminc éve indulnak ukrán osztályok, és az ide járó gyerekek 28-30%-a ilyen nemzetiségű. A pedagógusok száma 37, tanárhiányról nem lehet beszélni, több délutáni szakkörre is járhatnak a diákok.
A rendezett, kidíszített osztályokban egyszemélyes padokban tanulnak a fiatalok. Zunkó Barnabás szürtei lakosnak, a Kárpáti Igaz Szó fotóriporterének ehhez csak a következő hozzáfűznivalója volt: „Így nehezebb puskázniuk szegény gyerekeknek.”
E sorok írója is hasonló nézeteinek adott hangot.
