A Szerbiai Fotószövetség (FSS) minden évben meghirdeti a tíz legeredményesebb fotós és legsikeresebb fotóklub ranglistáját, amelyet a hazai és külföldi kiállításokon elért eredmények alapján állít össze. A 2014-es ranglista első helyezettje a zombori Virág István, a helyi Rada Krstić Fotóklub tagja. Virág tavaly a lista hetedik helyezettje volt, és ez volt az első alkalom, hogy zombori fotós felkerült a rangsorba. Klubja a tavalyi eredmények nyomán immár negyedik a ranglistán.
Virág 2014-ben 87 kiállításon mutatta be díjazott fényképeit, például Indiában, Finnországban, Romániában, Bulgáriában, Franciaországban, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában, Egyiptomban, Nagy-Britanniában, Montenegróban, Kanadában, Horvátországban, Belgiumban, Kínában, Svédországban, Szlovéniában, Ukrajnában, Iránban, Spanyolországban, Japánban, Svájcban, Törökországban, Magyarországon, és több szerbiai szalonon. Az elmúlt esztendőben 56 díjat érdemelt ki, köztük a FIAP, a művészfotósok világszervezetének presztízsértékű csúcsjutalmait is.
Virág István elismerésének színvonalát minősíti, hogy a Szerbiai Fotószövetség értékelése szerint az évi megmérettetésen összesítve 3416 pontot szerzett, az utána következő, második helyezett több mint ezer ponttal marad el mögötte, a tízedik helyezett pedig 1095 ponttal került a listára. A zombori Rada Krstić klub pedig a pontszerzés tekintetében nyomban az erős középmezőny élére tört.
Virág Istvánt mindig is foglalkoztatta a képzőművészet, de nem járt rajziskolába, így nem ecsettel, hanem a fényképezőgép lencséjével fest. Diával kezdte, ami olyan fotográfiai médium, amin kattintás után már nem lehet módosítani, nincsen lehetőség új kivágásra, derítésre vagy árnyékolásra, az elkészült dia egyszeri és megismételhetetlen látványt reprodukál, ezért a fotósnak pontosan tudnia kell, milyen végeredményt szeretne elérni. Ezeket a korai fölvételeket az eszéki Magyar Képes Újság közölte címlapjain, és néhány évvel ezelőtt kiállítás is nyílott belőlük Zomborban. Az alkotót viszont más irányba sodorták az évek, a fényképezés évtizedekre háttérbe szorult. A fotográfia viszont nem, hiszen miként továbbra is gyűjtötte a képzőművészeti albumokat, úgy vásárolta a hazai és külföldön megjelenő fotográfiai szaklapokat, hogy naprakész legyen a témában.
Fényképezőgépet akkor vett újra kezébe, amikor a nyomtatott sajtóhoz került, és a Zomborban megjelenő Dunatáj hetilap főszerkesztőjeként képszerkesztéssel is foglalkoznia kellett. A digitális fényképezés és képfeldolgozás adta lehetőségek egyenesen az absztrakt alkotások irányába terelték. A számítógépből kikerülő munkák esetében nem computergrafikák, vagy fotógrafikák, hanem minden esetben egy tényleges fotográfia művészi mutációi, amelyek elvontságuk révén új értelmezési lehetőségekkel gazdagodnak.
Az absztrakttól később a reális felé fordult, tájképtől portréig, sportfotótól a modern szociofotóig a látványvilág igen széles palettáját öleli föl munkássága.
Munkáinak legközelebbi bírálói szerint fotói olyanok, mint az adott témakörben másoké is. Csak mindegyikben van valami rejtett másság, ami egyénivé teszi őket. A kiállítások ítészei is bizonyára ezt a megmagyarázhatatlan „valami másságot” fedezték fel és értékelték Szerbia legeredményesebb fotósának munkájában.
