2024. szeptember 7., szombat

Légtérzárvirágzás

Nem tudom, úgy általában észrevették-e, fölfigyeltek-e rá, hogy az idei tavasz mintha kissé eltért volna az általánostól, a jól bejáródottól? Nem az volt a különös benne, hogy kizöldült a természet, hiszen máskor is, ha megérkezik, kizöldül, a lombosodás és a virágbaborulás szokatlanul gyorsan ment végbe, „játszódott le”. Mintha csakugyan egy rendkívül fürge, rendkívül játékos kedvű tavasz köszöntött volna ránk.

Este a hársfa ágain még csak szégyenlős rügyek mutatkoztak, reggelre kelve azonban a fa felöltötte lombruháját. Ugyanez a csoda volt megfigyelhető például a vadgesztenyefáknál: lombozatuk, virággyertyáik szinte a szemünk láttára nyíltak ki. Ismerek egy szép, nagy, terebélyes tulipánfát, mintha vezényszóra pattantak volna ki csodálatos díszei, s ezek a díszek három nap elteltével, szintén vezényszóra, hunytak ki.

Miért ez a sietség? – kérdezgetem magamtól.

Mi történik a fákkal, a füvekkel, s mi történik a kutyatejjel, szebb nevén a pitypanggal, a gyermekláncfűvel? Sietve ébrednek és sietve hunynak ki. Például a vadszilvafák. Tegnap az ágaik még roskadoztak a díszüktől, másnap vastag sziromszőnyeg borította alattuk a földet.

Miközben fél Európa légtérzárat rendelt el. Légtérzár! Milyen jó, hogy van rá saját értelmes, egyből fölfogható szavunk. Bizonyára nem tegnap született, s egy éj leforgása alatt pattant ki, mint a cseresznyefa virágrügye, de van, most elővehettük és mindennap használjuk is. Bárcsak ne kéne annyiszor ismételgetni. Akkor egy másik tér, nevezetesen a reptér, a repterek utasainak nem kéne annyit idegeskedniük amiatt, hogy a leggyorsabb közlekedési eszközzel mikor kerülnek haza Londonból, Prágából. Mert légtérzár van, vagy volt. Egy vulkánkitörés miatt, illetve a vulkán kráteréből kilövellő homokszemcsék miatt, amelyeket ha beszippantanak a gépmadarak csőrei, légi katasztrófa állhat be.

De vannak földi katasztrófák is. Földrengéssel dúsított szökőárak. Jéghegyek omlanak a tenger vizébe. A tengerek vízszintje emelkedik, szigetek süllyednek el. Valami tehát nincs rendben egyetlen lakóhelyünkkel.

Talán ezt érzik a fák, a virágok. Mennyi időt eltöltöttünk velük a Paradicsomból való kiűzetésünktől kezdve, s még mindig nem tanultuk meg „kimondhatatlan” tetteiket.

Persze van ebben a korai, sietős virágzásban és elvirágzásban is valami „pozitívum”: nem kell attól tartani, hogy a felállítandó májusfákat nem lesz honnan feldíszíteni zöld faággal. Mert azért akadt olyan esztendő is, amikor május elsejére nem borult zöldbe a természet.

Mindettől eltekintve, illetve mindezt figyelembe véve a tartós légtérzár ellenére is van még némi időnk, hogy megpróbáljuk alaposabban és nagyobb felelősséggel kifürkészni a fák, a föld és a tengerek viselkedését, legfőképpen pedig az irántuk való viszonyulásunkat.