Eleink úgy tartották, hogy a jó bornak nem kell cégér. Ez a szólásmondás nyilván olyan korban keletkezett, amikor egy kis közösségben mindenki ismerte egymást, mindenki tudta a másikról, milyen szőlője, bora van, milyen gondosan szőlészkedik, borászkodik. És ha idegen tévedt a faluba, még mindig ott volt a hordón a borbíró pecsétje, igazolva, hogy nem lőre az, amit a gazda kínál. Vannak borok és vidékek, amelyeknek a neve immár évszázadok óta garanciát jelent, ezek sorába tartozik a tokaji aszú, a badacsonyi szürkebarát, az egri bikavér, a soproni kékfrankos…
Bár Szeged nem bortermő vidék, a helybéliek mégis jól ismerik, értékelik és kedvelik a jó borokat. Bizonyítja ezt az a nagyszabású borfesztivál is, amely az elmúlt 16 év során Magyarország legnépszerűbb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát. Tavaly majd 130 ezer vendég kóstolta a hegy leveit, az idén ennél is több látogató kereste fel. Egyébként a rendezvényre nem csupán a szervezők, a szegediek, hanem a város elöljárói is igen büszkék, különben a borfesztivál nem kapott volna kiemelkedő helyet a városnapi rendezvénysorozatban.
Szeged 1498-ban kapott szabad királyi város rangot, de a város napja – május 21-e – ma is az 1791-ben történt címeradományhoz kapcsolódik. III. Károly ekkor írta alá a szabadalomlevelet, s a ma használatos címert is ekkor kapta a város.
A zászlósok látványos mutatványa
A hozzáértők azt mondják, hogy amíg egy sörfesztiválhoz elég a meleg időjárás, addig egy borfesztiválhoz ennél jóval több, lélek és kultúra kell. Noha az idén az égiek nem fogadták kegyeikbe a rendezvényt, mégis az ország mind a huszonkét borvidéke, száznál is több pincészet képviseltette magát, és nem kevesebb, mint hétszáz féle bort lehetett megkóstolni a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt felállított fabódék előtt. A hűvösebb idő annyiban változtatott a lényegen, hogy a szokásosnál nagyobb volt a keletje a forralt boroknak.
A fesztivál május 14-én a borrendek látványos felvonulásával kezdődött, 10 napon át tartott, és május 24-én, pünkösd hétfőjén zárta kapuit. A seregszemlét borverseny előzte meg, amelyen avatott bírálók százhúsz benevezett bor közül választották ki a fesztivál legjobbjait. A hagyományoknak megfelelően a résztvevők között az idén is Az év borásza címmel több kitüntetett termelő mutatta be és kínálta remekeit.
A borrendek is sorra bemutatkoztak
A múlt héten a szerbiai újságírók egy tíz fős csoportja a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának meghívására bebarangolva a vidéket a borfesztiválra is eljutott. Mi Tóth Tamás ásotthalmi borász bódéja előtt cövekeltünk le, iszogattunk, közben a tulajdonost arról faggattuk, mi késztet manapság egy fiatalembert arra, hogy borászattal foglalkozzon. Elmondta, hogy pincészetük 1992 óta családi vállalkozásként működik, a korábbi állami gazdaságnak a pincéit és a szőlőseit vették át. Azóta folyamatosan fejlődnek, gyarapodnak, s ma már 65 hektáron gazdálkodnak. Tamás és édesapja a termelést és a feldolgozást vezeti, édesanyja pedig a pénzügyeket irányítja. És hogy megy minden mint a karikacsapás, bizonyítja az is, hogy 2005-ben és 2006-ban elnyerték a Szegedi Egyetem rangos elismerését. Az egyetem ugyanis a csongrádi borvidék termései közül minden évben választ magának egy vörös- és egy fehérbort, és kitünteti azt.
Tóthék borai nemcsak kiválóak, hanem a szokványostól eltérően az üvegek címkéit a környék védett növényeinek rajzai díszítik. A magyarázat pedig: Ásotthalom nem dicsekedhet több száz éves multú történelemmel, ám ritka növényekkel – néhány közülük az egész világon csak itt található – annál inkább. Azért kerültek képeik a borosüvegek címkéire, hogy felhívják a figyelmet a természet felbecsülhetetlen értékeire.
Az idén is több tízezren látogattak el a fesztiválra
Az idei szegedi borünnep egyik érdekességének és újdonságának számított, hogy igazi szegedi bort is kóstolhattak a vendégek Újvári Mihály jóvoltából. A 71 éves kiskundorozsmai gazda hét hektáron termel minőségi szőlőt, borválasztékában megtalálható a rajnai rizling, a kékfrankos, a zweigelt és a cserszegi fűszeres. Ez utóbbit az angolok igen kedvelik, csak egy baj van vele, a nevét képtelenek kimondani, s mivel lefordítani sem tudják, elkeresztelték kimondhatatlan nevűnek. Újvári gazda borát 250 literes hordóba töltötték, a fesztivál előtti héten verték csapra a szervezők, a hordóra a borász ötletesen Szeged címerét faragtatta.
A magyar borokról rengeteg történet ismert, számomra az egyik legkedvesebb a somlói juhfarkról, ismertebb nevén a nászéjszakák boráról szóló legenda. Hogy honnan a titokzatos elnevezés? A hiedelem szerint, ha a házaspár a szerelmi együttlét előtt juhfarkot kortyolgat, fiú utódban reménykedhet. Ezt a Habsburg-ház tagjai olyan komolyan vették, hogy hosszú időn keresztül előírás volt számukra e borfajta fogyasztása. Azt nem tudni, hogy mennyire bízhatunk ebben a „módszerben”, de annyi bizonyos, hogy több évszázados statisztika szerint az országos átlagnál 25 százalékkal több fiúgyermek születik a Somló-hegy környékén. A régi időkben, mint az összes somlói fajta, a juhfark is messze földön híres volt gyógyító hatásáról is. Főurak, királyok fogyasztották, hiszen nem csupán az íze volt csodálatos, a feljegyzések szerint gyógyírt is jelentett vérszegénységre, vesebajokra és emésztési bántalmakra egyaránt.
Kínálatból nem volt hiány, 700 fajta bort lehetett megkóstolni
A szegeden felvonult borászok mellett vendéglátósok, sajt-, kolbász-, lepény-, lángos- és édességárusok gondoskodtak a változatosságról, meg arról, hogy az odalátogatók ne csak igyanak, hanem egyenek is. A finom nedük, jó falatok, magyaros ízek mellé két színpadon minden este kiváló muzsika szólt: andalító sanzonok, fülbemászó dzsessz, fúvós együttesek és népzenészek – köztük a muzslyai citerások is – hozzájárultak a jó hangulat megteremtéséhez. És napról napra újabb rendezvények kapcsolódtak az ünnepségsorozathoz: hét helyszínen összesen több mint kétszáz program várta a látogatókat. Szombaton és vasárnap a XI. Szegedi Hídivásárra aztán összesereglett a hagyományőrző magyar kézműves szakma színe-java is. A színes kavalkádban zenészek, mutatványosok, csepurágók, gólyalábasok paroláztak a közönséggel, játszottak a gyermekekkel. A Hídivásár nyitónapján nemcsak a hídon volt érdemes nézelődni, hanem a vízen is, a Tiszán a Szeged – Cambridge Regatta evezősei mérkőztek egymással.
