A hágai palotácska, téglából (Fotók: Szerbhorváth György)
Ha a bácskai utazó Hollandiába vetődik, a táj legelőször is otthonosságot sugall. Hiszen az ország lapos, s még annyi dombbal-heggyel sem büszkélkedhet, mint a Vajdaság a Fruška gora nélkül. A vonatozó előtt kisebb erdők tűnnek fel, birkanyájak, tehéncsordák legelésznek, a gazdák udvarában lovak, nem gyakran pónik, hosszú sörényű, tömzsi lovak mutatják a gazdagságot. Nem ritka a miniállatkert.
De a különbségek számosak. Mindenütt csatornák választják el egymástól a földeket, legelőket, amelyek nem csak a természetes birtokhatárokat jelölik ki, de az öntözés révén azt is lehetővé teszik, hogy e kis királyság – mely szinte csak kétszer nagyobb, mint a mi tartományunk – a világ harmadik legnagyobb mezőgazdasági exportőre legyen. Pedig területének egyötöde voltaképpen víz, és a népsűrűség is négyszer nagyobb, mint mifelénk. A 16 millió lakos, illetve őseik ezért a tengertől kényszerültek elhódítani a területeket, miután az folyton háborgott – és e háborgás egyre erősebbé fog válni a globális időjárási változások okán. A hollandok hát újra várják a tenger támadását, aki pedig pár méterrel a tengerszint fölött lakik, az már egyenesen biztonságban tudja magát.
A hágai Nemzetközi Bíróság előtt
Ahogyan az utazó a rendezett, keresztül-kasul csatornázott vidéket látja, óhatatlanul szülőfaluja jut eszébe, ahol évtizedek óta azon vitatkoznak, hogy vajon kikotorják-e a falut átszelő Krivaját. Mert akinek közvetlenül a parton van a telke, nem akar iszapot látni a földjén… Nos, a hollandok számára a közösség az első, és ma is mindent ennek rendelnek alá, még akkor is, ha éppen a hollandokról tudjuk, hogy szélsőségesen individualisták is. De az egykori világhatalom polgárai erre is képesek: két egymásnak (látszólag teljesen) ellentmondó értéket komponálnak egy nótába, hogy megküzdjenek az elemekkel, de a személyes szabadságuk is megmaradjon. Hogy az ember házának hátsó szobáiban ki mit tesz, az az ő dolga, és a szomszédokkal sem kell barátkozni, jópofázni. Kúlai származású házigazdám mesélte, mennyire furcsállja, ha holland látogatót vár, az az utolsó pillanatban is képes azzal lemondani a meghívást, hogy egyszerűen azt mondja: most semmi kedvem elmenni hozzátok… Bezzeg mi, magyarok és nem magyarok, inkább a kegyes hazugságot választjuk. Ahogyan amíg mi megmutatjuk a vendégnek, mink van, s pazarolunk, addig a holland hét vendégnek hét szelet húst süt ki.
Az első számú víziállat – kacsák mindenütt (de csak a kínaiak sütik)
Mondják, az az északi szokás is a holland halászfalvakból származik, hogy nincs függöny az ablakokon. Megvallom, számomra is furcsa volt benézni a kis, egykori munkás-házsorok lakásaiba, ahonnan ha ma nem is a pompa, de a ragyogás tűnt ki, s először arra gondoltam, hogy ez hivalkodásból ered. No de Hollandia munkásai sem voltak mindig gazdagok, sőt. Így derült ki, hogy ez a bizalom éppenséggel a bizalmatlanságból származik: a tengerészek feleségei nem szereltek fel függönyt, hogy lássa a falu népe, amíg az uruk oda van, nékik nincs mit titkolniuk.
Az utrechti Trianon, szemétkupaccal
Az utazót először az lepi meg, hogy a vonatok negyedóránként járnak, és akkor is pontosan odaérünk a reptérre, ha éppen késünk, és félig lezárta a rendőrség az utrechti pályaudvart. És amíg itt olcsóbb az automatából venni a jegyet, addig odahaza azért büntetik a jó népet, mert nem vesz ott jegyet, ahol se jegypénztár nincs, se automata.
A hollandok jó hajósok is, Rotterdam és Amszterdam Európa kapui, ne csodálkozzunk, ha a ruhát olcsóbban vehetjük. Persze, számunkra az élet ott menthetetlenül drága, s ne is számolgassuk, hányszor keresnek ők többet, mibe jön ott egy egyszerűbb vidéki ház (egy fél bánáti falu árába). Hisz megérdemlik, úgy tűnik, és még ha van is abban igazság, hogy Hollandia egykori gyarmatbirodalom, vagyis lerabolták a fél világot ők is, a technikai és tudományos fejlődés nélkül semmire sem mentek volna, hát támogatták. És aki feltalál, alkalmaz, az meg is érdemli, s kapja jutalmát.
Ráadásul a hollandok a sajátos kálvinista puritanizmus híveiként a munkában találták meg a mennyország felé vezető utat – igaz, ma már egyre több templomot zárnak be, és a vallásosság inkább a bevándorlók körében erőteljesebb. De ne feledjük, hogy a holland reformáció mindig is előszeretettel támogatta magyar hittestvéreit.
Dobozos tulipán
A hollandok nem hivalkodóak, gazdagságukat nem rakják ki az ablakba, melyen tehát beláthatunk. Némi igénytelenség mutatkozik meg viszont a gasztronómia terén, a legendás sajtokat leszámítva: a sült krumplit nem neveznénk egzotikus specialitásnak, ráadásul ezen a „különlegességen” még a belgákkal is osztozkodniuk kell. S ne feledjük, a hollandoknak is megvan a maguk Trianonja: Belgium. De ők ezen kevesebbet búsonganak, mint mi, és azon se sopánkodnak úton-útfélen, hogy oda a hajdani világuralom… Így meg is lepődünk, amikor Utrecht csodaszép óvárosában, a csatornaparton megpillantunk egy Trianonhoz címzett helyet – bár hogy a táncoktatással foglalkozó vállalkozásnak vajon mi a köze éppen Trianonhoz, arra nem jöttünk rá.
Királyi udvarban címer
Noha a holland történelemben is voltak zavaros ügyek, vargabetűk, s ma már maguk is erősen szégyellik (sőt, oktatják), hogy a hollandok valójában csöndben maradtak a náci megszállás alatt, együttműködtek. Mert ahogyan nemzetkarakterológiailag mondják, ők mindig megbíznak másokban, nem hiszik el, hogy azok nem azt fogják tenni, amit mondanak. Hisz a nácik is azt mondták, csak dolgozni viszik a holland zsidókat… és Karadžićék sem mondták azt, hogy a srebrenicaiakat lemészárolni készülnek, sőt, humánus elbánásról biztosították a muzulmánokat „védő” holland katonákat. Végül ez az eset lett a holland történelem utóbbi két évtizedének legnagyobb szégyene, problémája. (Mi magunk is elzarándokoltunk az igazságtevő Hágába, amely egyébként nem olyan szép város, mint Amszterdam vagy Utrecht, s kivillamosoztunk a scheveningeni tengerpartra is, bár a börtönt nem találtuk meg… Az Északi-tenger az Adriához viszonyítva szokott szemnek igen ronda, és valami furcsa koszos habot ver és vet ki a partra. De a hollandok imádnak ott strandolni.)
Scheveningeni part
Ma a bevándorlás-politika csődje a nagy gond, a korábbi liberális multikulturalista hozzáállás helyett más politikát kell keresniük, ha integrálni kívánják az egykori gyarmatbirodalom országaiból a bevándorlókat, az indonézeket, marokkóikat, surinamiakat, vagy a törököket és a kínaiakat. Mi persze már azon elcsodálkozunk, hogy az utcaneveket – legalábbis a kínai negyedekben – már kínaiul is kiírják, nemcsak hollandul. Bár a holland nekünk kínai, mert ahogyan mondják, a holland nyelv úgy jött létre, hogy a részeg német matrózok angolul beszéltek. Tény, hogy igen sok holland szó jelentésére rájöhetünk egyik vagy másik nyelvből, a kérdés csak az, a németből vagy az angolból közelítsünk.
Scheveningeni strand
Bár mindegyik holland tud hollandul, és a német is igen közel áll hozzájuk. És ebben szintén van egy adag nagyvonalúság, ahogyan ránk köszönnek mosolyogva, s megpróbálnak bennünket a hazájukban megérteni, minket, akik minden nyelven rosszul tudunk. (Ha másért nem, azért érdemes külföldre utazni, hogy rájöjjünk, mennyire fontos pl. az angol tanulása.)
Scheveningeni kagylók
Utrecht
De a holland nemcsak hajós nemzet, hanem bicikliző is. Ám azt, ahogyan ezek az őrültek száguldoznak, pár nap alatt nem tudjuk megszokni: mindenütt ott vannak a bicikliutak, ők élveznek elsőbbséget, értük van minden, de ebben az egyben nem ismernek kegyelmet.
És szinte vakon, csak mennek, mennek előre. Az ősi mentalitásból ez biztosan megmaradt – akarat, erő, pontosság, gyorsaság.
Szépség és irónia – akasztott maci Utrechtben
Parti idill
