Wolfgang Amadeus Mozart tíz esztendőn át, 1781-től haláláig élt Bécsben. E korszakhoz közelebb csak számos mítosz legyűrésével juthatunk, 220 év törmelékeinek megtisztításával. Mozart Salzburgot maga mögött hagyva, 25 évesen, a II. József császár trónra lépésének ünnepségére igyekvő hercegérsekhez csatlakozva érkezett Bécsbe. A városmag legősibb részébe, a Domgasse 5. alá azonban csak 1784-ben költözött, jobbára ifjú felesége, Constanze Webert erőltetésére. Ez Mozart egyetlen olyan nagypolgári szálláshelye, mely a mai napig áll. A 4 szobás, 2 mellékhelyiséggel és konyhával rendelkező lakás bérletéért hatalmas összeget volt kénytelen fizetni a hatgyermekes családfő: salzburgi évi fizetését (udvari orgonista volt) egyetlen hónapra! Leveleiben sokat panaszkodott is emiatt. Viszont császári és grófi megbízatásokban sem volt hiánya. E helyt komponálta a „Le nozze di Figaro” (Figaro házassága), a „Cosí fan tutte” és a „Don Giovanni” operáját.
A Mozarthaus Múzeum szélesebb értelmezésben a klasszikus mester utolsó tíz évét, szűkebben a domgassei 3 esztendejét mutatja be. Az ötemeletes épület ( a Stephansdomtól 2-3 percre) alsó három emeletét bejárva, szigorúan a harmadikon kezdve!, ismerkedhetünk meg a 18. századi császárvárossal, majd a felnőtt „Csodagyermek” életével és műveivel (ez lenne a másodikon), hogy végül eljussunk a valódi Mozart-lakáshoz, mely az első emeletet teljesen magába foglalta. A szemlélődésben segít bennünket, a bécsi múzeumi sétáinkon már megismert audio-készülék, mely közel húsz nyelven (természetesen magyarul is) beszél hozzánk. Hozzávetőlegesen két órányi hanganyagot rögzítettek a szerkentyűre – Mozart leveleiből részleteket hallhatunk, aprólékos történeti ismertetést, egyebeket – tehát legokosabb lecsücsülni a lépcsőre, s előre hallgatni azt, amit majd csak ezután látunk.
A nagy zeneszerző imádott biliárdozni, és gyakran a biliárdgolyók koppanása ihlette meg, így műveinek egy része játék közben, és a biliárd asztalon született
S látnivaló akad. Nyomon követhetők Mozart kapcsolatai a szabadkőművesekkel, szabados életvitele és a társasági elvárásoknak nem mindig megfelel ő viselkedése. Emellett portrék villannak fel környezetéből is. (A feleségéé, Constanze-é, hogy valójában az az aggodalmaskodó asszony volt-e, akit és ahogyan Eduard Mörike megfogalmazott regényében; vagy éppen a komponálással ugyancsak kacérkodó Franz Xaver arcképe, amiről máig nem bizonyos, valóban Mozart édesgyermekét kell-e tisztelnünk benne). Roppant érdekes az a vetítőgép, amely holografikus képen jeleníti meg a zeneszerző zsenit és családját, de ellenfeleit is (Antonio Salierit mindenekelőtt). Az első emeleti lakásról nem sokat tudni. Hogy mely helyiségben mi volt anno, hol háltak a szülők, hol a gyermekek, hol a cselédek, nem tudni. Gyanítható leírásokból, hogy biliárdszoba is kialakításra került (Constanze tervezésében), s a kisebb szobák egyike szolgált spájzként. Konyháról is maradtak feljegyzések, ahol a Snietzl (bécsi szelet) készült (Mozart kedvence!, akkor még Mozartkugel, azaz csokigolyócska nem volt). Tehát a szobákban barangolva, audióvezérlettel ellátva, magunk alakíthatjuk a Mozart-házat.
A bécsi Mozart Múzeum egy kiállítóterme
Tessék beleképzelni egy zongorát is, valahová fürdőkádat (Constanze kérésére!), minimum két gyermekszobát, könyves szekrényeket nem elfeledni!, kottatartókat minden sarokba, valahová a kutya nyughelyét, ruhás szekrényeket, asztalkákat a női pipereholminak... Visszagondolva csoda, hogy e nagy lakásban így is elfértek! Biztosak lehetünk azonban abban, hogy Mozartéknál valaki mindig vendégeskedett, s hogy esteledtétől állandóan szólt a muzsika. „… biztosítom, hogy ez itt csodás hely – és mesterségem számára a világ legjobb helye…” – írta 1785-ben Leopold apjának Mozart a domgassei lakásról. Csakhogy végül nem bírták erszénnyel tovább Wolfgangék a bérletet, így 1787-ben összecsomagoltak, és Bécs másik részébe költöztek, biliárdasztalostul.
