A bácsalmási Skorutyák család visszamenőleg 1879-től foglalkozik megszakítás nélkül kékfestéssel. A ma 67 éves Skorutyák János dédapja volt az, aki elkezdte, majd fia, unokája és dédunokája folytatták. A dolog érdekessége, hogy mindez ugyanabban a házban történt és történik, a bácsalmási Kossuth Lajos utca 49-ben.
Az indigóval színezett pamut-, len- és kendervásznat nevezik kékfestésnek, ami egy kihalóban lévő, ősi textilfestő eljárás. A különböző alapanyagok bonyolult beszerzése és a sok kézi munka miatt igencsak drága.
Ma Magyarországon nyolc vállalkozó foglalkozik ezzel a technikával.
Skorutyák János mutatja, miképpen készül a kézi nyomás
Skorutyák János főfoglalkozásban űzte ezt a mesterséget, tavaly ment nyugdíjba, igaz, nem üzemszerűen, de továbbra is dolgozik. Négyszáz négyzetméteres műhelyében a kékfestés eszközei munka közben is megtekinthetők. Ki tudja már, hogy hanyadszor, de nekem is lelkesen, odaadással mesél a kékfestés folyamatáról:
– Megvásárolom a fehér pamut-, vagy lenvásznat, 80–180 cm szélességben. Egy tétel elérheti az ezer métert. Magyarországon is gyártják, de hozzájutok kínai, orosz, cseh és távol-keleti vásznakhoz is. A nagyobb kötegeket 25-30 méteresre darabolom.
Jöhet a kifőzés forró, szappanos vízzel, hogy eltávolodjon a fonás-szövés közben bekerült idegen anyag és a fehérítő vegyszermaradék. A kifőzött anyagot jól kiöblítem és megszárítom, így már jobban fogja a festék. A mintázás kézzel vagy géppel történik. A batikoláshoz hasonlóan, ősi recept alapján készült viaszos, pépes anyagot – deszkalapba ütögetett rézszöges, rézlemezes nyomófával – bélyegezzük a fehér vászonra. A mintázat a természetből vett: sűrű csillagos, vízfolyásos, napsugaras stb. Ez tulajdonképpen a kézi nyomás. A dédapám idejéből maradt kb. 20-20 centiméteres mintafákkal, egymás mellé illesztéssel végzem.
Skorutyák mester a gépi nyomást az 1868-ban készült, eredeti alkatrészeivel működő Perrotin nyomógéppel végzi, de ezzel csak folyamatos méterárut lehet nyomtatni, ezért alkalmazza továbbra is a kézi nyomást.
– A festés szintén kétféle módon történik. Indigóval hidegen, vagy színtartóbb festékkel 80 Celsius-fokon. Az indigót az Indiából származó növény szárított kérgéből és leveléből kapták, ez az egyik legelterjedtebb szín a világon. Három méter mély kádban az indigó színt oltott mésszel és rézgáliccal összekeverjük, és sárgás színű folyadékot kapunk. Ebbe legalább nyolcszor, legfeljebb tizenötször mártjuk bele a megmintázott vásznat, közben a levegőn kékül az anyag. Az áztatás után félsavas vízben kimossuk belőle a felesleges festéket és a viaszt. Ekkor jelenik meg a kék alapon a fehér minta. Az udvaron szárítjuk az anyagot, majd finoman nedvesítjük, hogy megereszkedjen, és végül mángoroljuk. Valamikor a szekrényes mángorlót lóval működtették, majd ezt vashengeres kalander váltotta fel. A végeket méteresre hajtogatjuk, és így már készen áll az eladásra. A szalvétákat, terítőket beszegjük, címkézzük, csomagoljuk. Termékeinket ma már nem viszem vásárokba. Egyéni vevőim hagyományos viseletre, konyhába, nyaralóba, terítőnek, függönynek, ajándékozás céljából vásárolják, de táncegyüttesek, vendéglők is szívesen használják. Távoli földrészekre is eljut.
A mosás során jelennek meg a minták
Skorutyák János számos díjat kapott, 1973-ban kiérdemelte a népi iparművész titulust, majd nivódíjban, három évvel ezelőtt pedig polgármesteri díjban részesült.
– Nagyban már nem tudok termelni. Fő célom, hogy megőrizzem a műhelyt és a szerszámokat. Évente több százan keresnek fel a világ minden tájáról. Nemrég japán kékfestők kerestek fel. Karácsonykor Tasmániából kaptam elismerő sorokat. Sajnos kékfestő szakembert nem tudtam kinevelni. Fiam a kékfestés munkából is kivette részét, de mint villamosmérnök Gödöllőre telepedett. A kékfestőműhely vezetését nem tudja vállalni, de felszámolni sem kívánja. A műhelyt nem bővítem, nem fejlesztem, de nem is számolom fel. Színfoltja lesz városunknak.
