Jelen idő szerint Bécsben közel 40 kávéház működik. Ennek fele a második világháború előtt is már működött. A kávéházak legtöbbször három utcára nyíltak, sokuk előtt, nyaranta nyílt oldalú, vászonnal fedett sörkertecskéket (Biergarten) látni
Mért érdemes kávéházba járni? E kérdésre a 20. század elején nem csak Pesten keresték írók, ügyvédek és „mindennemű városi elemek” lázasan a választ, de Bécsben is. Mire jutottak? „Tele vagy gondokkal - írta Peter Altenberg -, akár ilyenekkel, akár olyanokkal - menj kávéházba! A barátnőd nem ér rá, akár a legelfogadhatóbb indokkal - menj kávéházba!… Szürke hivatalnok vagy, noha orvos akartál lenni - menj kávéházba!… Lélekben az öngyilkosság előtt állsz - menj kávéházba!… Már sehol nincs hiteled - menj kávéházba!" S a bécsiek mentek is szívesen.
A kávéházak sokaságából adódóan külön szellemi légköre alakult e lokáloknak, mely legtöbbször éppen a főpincér (sokszor regényes) alakjában öltött emberi formát. Café Central, Herrenhof, Eiles, Hawelka, Landtmann, Prückel, Altwien, Cafe Griensteidl... hogy csak a legismertebbeket említsük.
A Prückel belülről
Sétánkat kezdjük a Centralban. A kávézó 1876-ban nyílt meg az előkelő első kerület előkelő utcájában (pár sarokra született Széchenyi István), a Herrengasse 14. szám alatt. Itt üldögélt oly gyakran, piros inges pincérek forgatagában, a fentebb idézett Peter Altenberg. Egy másik törzsvendég, Alfred Polgar pedig filozófiai magasságokig emelte a Centralt. Így fogalmazott: „A Centrálnak elmélete van, ugyanis nem egyszerűen kávéház, mint más kávéházak, hanem világnézet, méghozzá olyan, aminek legbensőbb tartalma: egyáltalán nem nézni a világot… A tapasztalat azt bizonyítja, hogy senki sincs a Centrálban, akiben ne lenne egy darabkányi Centrál, azaz én(szín) képében ne lenne meg a Centrál-szín, a hamuszürke és a pocsolya-zöld keveréke… A Centrál kávéház a magány délkörének bécsi szélességi fokán fekszik. Lakói nagyrészt olyan emberek, akiknek embergyűlölete éppoly heves, mint vágyuk az emberek után. Akik egyedül akarnak lenni, de ehhez társaságra van szükségük." S ide tért be oly gyakran Egon Friedell művészettörténész és Franz Werfel író is.
A neoreneszánsz stílusú, hatalmas ablakaival a Hofburg felé néző épületből szürcsölgette kávéját Hugo von Hofmannsthal is. Milyen fekete levesekből válogathatott? Melange, Schale Braun, Schale Gold, Kapuziner, Franziskaner, Obers G’spritzt, Schwarzer, Einspänner és a frissítő nedű fajtáinak sora kávéházról kávéházra sétálgatva nyúlik...
A Café Prückel a belvárost körülölelő Ringen található (Stubenring 24.) Ha napszakonként vizsgáljuk a kávézókat, a Prückel mindenképpen reggeli kávéház. Ablakain keresztül napkeletre, a Városi Parkra nyílik rálátás, s amúgy is: gyönyörű az épület a délelőtti megvilágításban. A Prückel elődjét 1903-ban nyitották meg és az alapító, Maxime Lurion neve után Lurion kávéház lett a neve. Prückelként 1950 óta működik. Nyaranta sátrat emelnek az utca felé, és a kihelyezett fotelokban élvezhető például a ház specialitása, a Prückel-féle krémes feketekávé.
Asztaltársaság a Centralban. A falon Ferenc Józsefről és Erzsébetről készített portré
A Café Diglas meglátogatására újból a belváros felé kell szaporáznunk lépteinket. A Diglas família neve 1875-ben kezdett el Bécsben a vendéglátás területén dicsérő hangnemet kapni. Ám igazán megfelelő helyet csak 1923-ban sikerült kitalpalniuk a városi szervektől. Ekkor, tehát 1923-ban, a valamikori Café Royal majd a Piccadilly kávézó helyén alapította meg két fivér a Diglast. Lehár Ferenc zeneszerző és Karl Farkas színész legkedvesebb helye volt a Diglas. Az új évezredben a Diglas vállalkozás két újabb létesítménnyel bővült: a Café-Konditorei Diglas (a Bécs folyócska partján) és a Konditorei zum Weißen Kreuz, tehát a Fehér kereszthez címzett cukrászda.
A Mozart kávéházzal több baj is van. Először is, hogy Mozart sohasem tért ide be (állítólag csak az ennek a helyén állt sörözőbe!), a második (s súlyosabb) baj pedig az elsőből következik: hogy a turisták azt hiszik: mégis. Így hát nagy a tolakodás. Asztalhoz sehogy sem hogy juss, még belépni is csak holtszezonban. A távol-keleti és kelet-európai látogatók kedvét az árak sem lohasztják (2 euró 60 centért juthatunk egy közepes briós melegébe). Már csak azért is be kell ide kukucskálni, mert Graham Green 1947-ben itt forgatta A harmadik című regényének filmes átdolgozását. (Tehát Café Mozart az Albertina Múzeummal szemben!)
