Egy üzlet táblájáról loptam a címet, amely immár nem csupán egyetlenegy üzlet homlokán díszeleg. S valószínűleg nem csak az én szemem akadt meg rajta, rajtuk. Mert már, mondom, több ilyen volt/van székvárosunkban. (Talán másutt is szerte a hazában.)
Vajon melyik vékonypénzű vásárló, fogyasztó tud ellenállni a csábításnak, hogy át ne lépje egy olyan áruda küszöbét, amelyben ingyen vagy majdnem ingyen osztogatják a kuncsaftnak a portékát?
Jómagam se tudtam ellenállni. Vesztemre.
Mert hogy az egyik ilyen boltban a csaknem ingyen megvásárolt vadonatúj sarummal csúfosan pórul jártam. Hazatérve a szemrevaló, könnyű, talpamhoz és lábfejemhez simuló portékával, első dolgom volt, hogy használatba vegyem. Hiszen éppen ezért vettem, s mert éppen ingyen, büszkén s hálás szívvel azok iránt, akik ezeket a majdnem ingyen portékákat gyártják, forgalmazzák és árusítják, indultam a napi sétámra, amely székvárosunk központját is érinti. A városközpontot azért említem, mert épp amikor a főtérre értem, arra eszméltem fel, hogy a jobb talpam a meztelen kövezetet érinti. Ijedten fordultam hátra: kiléptem volna a sarumból? Nem! Hiszen a lábamon van, kaptam a szóban forgó lábfejemre a tekintetem. Majd alaposabb vizsgálódás után világossá vált, hogy csak a saru talpa hagyta el, vált le a felsőrészről. Ez viszont nem legkedvezőbb fényt vetett a készítmény minőségére, amely még fél napot se húzott ki a tulajdonos lábán. S hogy a pórul járt illető ne váljék a járókelők előtt nevetségessé, lerúgta a lábáról az épen maradt sarut is, és mezítláb hagyta el székvárosunk főterét.
A leírtakkal még véletlenül sem azt igyekeztünk bizonyítani, hogy az „éppen ingyen” üzletekben mind ilyen silány termék kapható. Például a művirágok, amelyekből ugyancsak nagy a választék az éppen ingyen boltokban, aligha csak egy fél napra készültek, sőt egyenesen örökösnek mondhatók. Elhervadhatatlanok, elnyűhetetlenek. És nem csupán szobadísznek alkalmasak, találkoztam velük már virágoskertekben is: műgyepszőnyegbe ágyazottan. Se a fagy, se a tűző nap nem tesz bennük kárt. Eme utóbbi legfeljebb a színüket szívja ki.
Ez utóbbi példa viszont azt látszik igazolni, hogy nem minden olcsó húsnak híg a leve. Ámbár az még mindig előfordulhat, hogy szegény asszony vízzel főz. És néha kénytelen betérni valamelyik útjába eső éppen ingyen butikba.
