Ifjú kollégám egy vidéki – vagy ahogy mi neveztük annak idején: terepi – beszámolójában megemlít egy szintén vidéki – terepi – angoltanárnőt, aki, hogy összegyűjtse a kötelező óraszámokat, faluról falura, iskolából iskolába kénytelen utazgatni. Nem nehéz elképzelni, mennyi gondja-baja származik ebből szegény tanárnőnek, mekkora fáradságába kerül a mindennapi utazgatás. De hát olyan helyen dolgozik, szórványban, ahol nincs elég diák, s ez a kevés is több falu leépült, leépülőben lévő iskoláiban oszlik meg.
Szeretnék egy hasonló tanügyi dolgozóval megismerkedni. S ha már a személyes ismeretségre nincs lehetőségem – megvénültünk, a terepjárás már nem olyan öreg gebéknek való, amilyenekké váltunk –, hát legalább ifjú kollégáim riportjain keresztül. Hogy kedvenc s egyetlen napilapom ne csaknem minden számában szinte csupáncsak az ifjak táborozásáról és az idősebbek zúzapörköltfőző versenyeiről olvashassak. Nagyra becsült lapomból azt is szeretném megtudni, hogy a tömbben elhelyezkedő Ludaspusztán kívül mi a helyzet a szórványban sorvadozó pusztáinkon.
Mert általános helyzetünkből kiindulva sejthető, hogy nem csupán és kizárólag angol-, német- vagy portugáltanárnak/tanárnőnek kell faluról falura, iskoláról iskolára kutyagolnia, hogy a szükséges, előírt, kötelező óraszámait összegyűjtse a nem is annyira irigylésre méltó havi fixéért, hanem akad olyan pedagógus is, igen, pedagógus, nevelő, nem csak előadó, aki magyar nyelvben járja a terepet, mert az a szegény három árva diákja, aki az anyaiskolájában az anyanyelvű oktatás rabja, nem adja ki a kötelező óraszámot.
Elkísérni egyszer egy ilyen tanerőt a napi körútjára, vagy beülni egy olyan tanterem hátsó padjába, amely tanteremben mindössze három diák szorong, a negyedik egy ifjú vagy nyugdíj előtt álló pedagógus, akinek oka van rá, hogy a szíve gyakorta szintén elszoruljék.
Róluk festeni egy hiteles portrét, kedves, ifjú kollégáim, ami nem zárja ki, hogy a niagarai vízesés szépségeiről, adódó alkalommal, helyszíni riportban, közvetlen élmények alapján ne számoljatok be a Nagyérdeműnek.
De hát tudjátok ti magatok is nagyon jól: néha a térben távoli dolgokat, történeteket könnyebb megközelíteni – repülőgép minden órában indul a Fülöp-szigetekre, kocsit viszont a szórványban lévő Fejértelepre nem minden percben lehet kapni – figyelő szemetek mégis ezen utóbbiakra vessétek, s fürkésszétek ki, hogyan gyűjti össze kötelező óraszámait egy vándortanító.
