Napi hír, vagy a nap híre: mind kevesebben aggódnak az éghajlati változások miatt – derül ki egy közvélemény-kutatásból. Jómagam nem tartozom közéjük. Valószínűleg vad szélviharok, cunamik, tűzhányókitörések, árvizek áldozatai se. S hozzá merem tenni, hogy se a spanyolországi, romániai, magyarországi vízkárosultak, oroszországi erdőtüzek, sőt még a kispiaci szerencsétlen árpatermelők se, akiknek nem csak az árpatermését, ám még a krumpliföldjét is elvitte a tyúktojás nagyságú jég, nem kímélve az ereszalját sem. És meg merem kockáztatni, hogy azok a paradicsomföld nélküli városlakók se tartoznak a derűlátók közé, akik az éghajlatváltozásokat a hetedik emeleti lakásuk erkélyéről „élvezik”, s a saját bőrükön érzik a tegnapelőtt még negyven fok alatti dühöngő nyár hevét, de ma már dideregni kénytelenek a szintén nyári, ám hirtelen lehűlés miatt, melynek következtében Észak-Olaszországban hó esett.
Miközben a jéghegyek tovább sorvadoznak és olvadoznak az Északi-sarkon, meglehet, hogy a Délin is, növelve ezáltal a tengerszint magasságát, és már nem csupán a tizenötmilliós Hollandia partjainál. Nem tudom, hol leledzenek azok, akik nem aggódnak emez rendellenességek miatt. Talán a megérdemelt víkendjeiket töltik egy földrengésbiztos szigeten, miközben a tudósok megnyugtatják őket, elhitetik velük, hogy a jelenlegi, egyes álhírterjesztők szerint szeszélyesnek minősített időjárásban nincs semmi rendellenesség és kivetnivaló, hiszen már ötszáz évvel ezelőtt is előfordult, miszerint Tekijánál, augusztusban megfagytak a törökök. Jómagam viszont attól tartok, hogy e tekintetben a felhőtlen derűlátók zsebében már ott lapul az a világűri biléta és útlevél, amellyel szabad utat kaptak egy jó előre kiszemelt állócsillagra való költözéshez, miután bizalmasan megsúgták nekik, hogy itt a Földgolyón, a valóban megromlott éghajlati viszonyok miatt – mely éghajlat fölborulásáért némileg ők is felelősek (hiszen minden csepp vért, olajat kiszippantottak a föld gyomrából s a levegőeget végzetesen bekormozták szivarfüstjükkel, a vizeket beszennyezték testük mocskával) – tehát miután rájöttek s a fülükbe súgták, hogy ezen a sárgolyón befellegzett minden még számukra is, biznisz nuku –, szedhetik és szedik is a sátorfájukat. Miért is aggódnának, siratnák akkor a hátrahagyott, az itt hagyott romokat?
És most kérdezhetnénk: vajon ennek a szitunak a drámáját írják-e már valahol, komponálják-e, vésik, festik-e költők, zeneszerzők, szobrászok, festők? Avagy csak tudósok, csillagászok bíbelődnek vele s témahiányban szenvedő újságírók, közvélemény-kutatók? De mi értelme rögzíteni mindezt, amikor a dráma már készen áll s a szemünk előtt pereg?
