Bolyongok, de nem dallikázva. Keresek valamit. Újvidéknek is, mint a legtöbb városnak, több pereme van, most a Telepet választottam. Úgy tudtam, hogy a város ezen peremén magyarok, főleg magyarok laktak, persze akadt belőlük a Heréskertben is, ennek a kétnevű peremvárosnak, már úgy kétnevű, hogy az egyik is, meg másik is a herére utal. A szerbeknek Detelinara, a magyaroknak Heréskert. A Telep viszont, a Darányi-telep mind a mai napig csak Telep. Hivatalosan is. Hát ha valóban így van, csak lehet valami köze ennek ahhoz, hogy magyarok telepedtek meg rajta. Vajon maradt-e még belőlük valahány? Ennek valami nyoma.
Persze hogy maradt. Ma is nem egy barátom, ismerősöm él ott. Ott született két jeles költőnk, Ferenc és Kati, ha jól tudom, ott lakik Gyula is, ott festeget Bálind Pista, meg aztán a Baranyi házaspárnak is ott volt villája, műterme, de még a Kőrös utca is a Telephez tartozik, Ottó, egykori lakója emelte be a nevét az irodalmunkba. Aztán az se mellékes, hogy az ottani általános iskola egyik legnagyobb költőnkről kapta a nevét, a művelődési ház pedig Sándorról, a másik legnagyobbról, akinek nemcsak a neve díszíti a ház homlokát, de az előcsarnokában a mellszobrának is helyet szorítottak. Sőt, egy utcát is adott a Telepen Petőfinek. (Egy másik, az Adi Éva nevű, talán az ipszilonos költő húga vagy nénje lehetett, ha Endrének egyáltalán volt vagy voltak lánytestvérei...)
Szóval azért bolyongok a Telepen, mert keresek valamit, valamit, amit a város más részein hiába is keresnék. Sem a Szalajkán, sem a Kliszán, sem a Novonaszelyén, bizonyára még a Szateliten se találnék, amely peremvárosnak éveken át mi is lakói voltunk, sőt Fehér Feri, Laták Pista bácsiék, Lázár Peti és még sok más, jeles vagy jeltelen magyar.
Tömegestül azonban csak a Telepen fordult elő ez a szerzet. S mert a város más részein hiába bolyongok, szavukat se hallani, itt, a Telepen talán belebotlok, rábukkanok, megüti a fülemet a hancúrozó gyerekek lármája, akik édesanyánk nyelvén verik fel az utca, az utcák, a terek csendjét.
Olykor valahogy rászomjazik erre az ember a saját lakóhelyén.
Bolyongok, bolyongok a város peremén, a Telepen, és semmi kedvem dallikázni.
Avagy nem az lenne a bölcsebb, miszerint ahol nincs (már), ott ne keresd?
