Nem tudni előre, hogy ennek a bejelentésnek és gyakorlatnak milyen következményei lesznek, mert valószínűleg nemcsak a fajták tűnnek el, hanem velük együtt a fajok is. De ezt az utóbbit egyelőre hagyjuk, nem szeretnénk a fajelméletnél kikötni, amely elmélet, különösen a gyakorlat, mérhetetlen szerencsétlenséget zúdított az emberiség nyakába.
A fajtáknál maradva hadd említsük elsőként a búzát, amely alapvető élelmiszerként él még az emberiség tudatában, legalábbis nálunk, Közép- és Kelet-Európában, ahol ugyan a szocializmus évtizedeiben kísérleteztek rizstermeléssel is, de aztán rájöttek, hogy ehhez a kínaiak jobban értenek, akik még ma is a szocializmust építik némi kapitalisztikus feltöltéssel. Errefelé a közelmúltig az őshonos búzafajták voltak menők, a Pannon-síkságon különösen közkedvelt volt a Bánkúti fajta, amelynek a lisztjéből olyan cipókat rittyentettek a gunarasi nagymamák, hogy kétfelé állt a fülük nemcsak a helybeli Jóska bácsiknak, de a faluba látogató kanadai turistáknak is, akik a falusi turizmus támogatása és föllendítése céljából caplattak Gunarasra és környékére. S manapság vajon ki tud fölmutatni akárcsak egy szem Bánkúti búzafajtát is? Lesöpörték a föld színéről a hibridek.
Sajnos ez vár a szürkemarhákra is, s nem csupán azért, mert ősmagyar fajtákról van szó, bár némileg ez is közrejátszik: nem vezet jóra, ha a maradék magyar marhatenyésztők marhákkal magyarkodnak.
Na és a mangalica? Már kezdjük ugyan elfelejteni, honnan került ez a zsírsertés az óljainkba, de a szalonnája igen fájintos volt, mégis kiszorították a rágós szalonnájú sivatagi göbék, az altáji hibridek.
De ha ez így folytatódik, márpedig nem lesz másként, a nyelvek se kerülik el a hibridizációt. Ennek bizonyítására elegendő ha kimegyünk az Aranka menti falvak főutcájára. Mintha Anglia, Ausztrália, Abesszínia, Afganisztán, Ausztria vagy Alsó-Szilézia sugárútjain járnánk, mindenütt csupa angol nyelvű cégtáblák, pedig ez nem is hibrid-, legföljebb világnyelv, amely ha csakugyan egységessé válik az egész világon, hozzáfoghatunk a második bábeli torony építéséhez, amivel félő, hogy úgy járhatunk, miként az elsővel, amelynek, ha felépült volna, a csúcsáról meg szerettük volna fogni az Isten lábát, de az Úr az utolsó pillanatban szétrúgott köztünk. Ennek ellenére néhányan mégis azt képzelik magukról, hogy csakugyan megfogták az Ő fölkent lábikráját, és uralkodnak fajok, fajták, nyelvek, nemzetek és mindenek felett.
