Ha most kezdő zsurnaliszta lennék, feltenném – valójában fel is teszem – Jóska bácsinak, a vén kuláknak a szakma leggyakoribb, de elcsépelhetetlen, gyöngyszem-kérdését: milyen ÉRZÉS kalapács alatt lenni?
– Kedves öcsém, neked elárulhatom, hogy kutya egy érzés. Tudom, mert vótunk alatta egynéhányan. Oszt nem csak kalapács, de igenyesen sarló-kalapács alatt.
Napjainkban már csak a kalapács lóg a fejünk felett. Mármint a maradék szántó-vető és sertés stb. tenyésztő feje fölött.
Ezt nem én állítom, nyugalmazott zsurnaliszta, hanem aktív szakemberek. Épp a napokban jelentette ki egyikük, hogy a parasztok, s ezen belül a mezőgazdaság, az állattenyésztés, kalapács alá kerültek.
Rémülten ugrottam föl az íróasztalomtól: Atyaúristen, elárverezik a szerencsétleneket?! Tenni kéne valamit.
Tüstént tollat ragadtam. Ennek az eredménye lesz eme jegyzet.
Úgy tudtam mindez ideig, hogy kalapács alá országos hírű árveréseken világhírű műtárgyak, festmények, szobrok, pecsétgyűrűk, sétapálcák kerülnek, arról viszont most hallok először, hogy ezt a sorsot akár élő személyekre, búzatermő barázdákra, juhkarámokra is kiterjeszthetik.
S máris kiterjesztették, nemcsak a mi régiónkban, a Tisza alsó folyásától a Morava völgyéig, hanem folyamatosan terjesztik az északi szomszédaink több tájegységen is, sőt a vele járó probléma már hullámokat ver mind Párizs legfényesebb sugárútján, mind Brüsszel falai alatt.
Néhány közvetlen mondat erejéig azonban maradjunk még csak hazai talajon. A mezőgazdaság nem kap elegendő állami támogatást. Az a hektáronkénti tizenkétezer dinár nem elegendő a túlélésre. Nincs ára a búzának, de a kölesnek se. Az árat nem a termelő szabja meg, hanem még mindig a kínálat-kereslet kemény, kíméletlen törvénye. Ám a termelő hiába kínál, ha a kereskedő nem hajlandó megadni a portéka árát, amibe a szerencsétlen „barázdabillegető” belekalkulált néminemű hasznot is, amiből magának új pár papucsot, a traktorának pedig fél liter üzemanyagot vásárolhatna. Egész éven át gürcöl, hogy legyen az országnak kenyere, viszont az ő kenyeréről az ország nem gondoskodik. Sőt kalapács alá kerül mindenestül.
Már csak egyetlen reményben reménykedhet: az EU-ban.
Pedig most már ha vízum nélkül találkozik egy északi magvetővel, megtudhatja, hogy a kalapács ott is működik. És a mezőgazdasági eszközök, úgy mint traktorok, kombájnok, vetőgépek és tárcsák nem azért lepik el Párizs utcáit és tereit, hogy fölbontsák azok burkolatát, hanem mert a parasztok elégedetlenek az EU-s támogatással és félnek, hogy a barázdáik, a termelőeszközeik, s végül ők maguk is árverés áldozataivá válnak, kalapács alá kerülnek.
– Megértem a századikat, néhány évvel már túl is haladtam, most még csak azt szeretném megérni, hogy megtudjam: ugyan ki tartja kezében azt a kalapácsot – fejezi be nyilatkozatát Jóska bácsi.
