Jómagam s velem együtt még jó néhányan nem vagyunk abban a helyzetben itt, a Nyugat-Balkán keleti részén, hogy közvetlen tapasztalat alapján véleményt formálhatnánk az EU-ban. Esetleg csak a kapujában. Mert ahol múlatjuk az időnket, itt, ezen a tájon, ahol születtünk, Szerbia északi tartományában csak sorban állnak, mint az adóhivatalban az EU-s tagságra várva. Tudjuk ugyan, hogy ezt nem Szabadkán döntik el, még csak nem is a tartomány volt székvárosában, hanem egy kicsit lejjebb, délebbre, mi csak a kapu szerepét töltjük be, a kaput, amelyen keresztül a fővárosunk országostól bevonul Brüsszelbe. S ha már benn leszünk, fellélegezhetünk: számunkra is elérkezett a Kánaán!
Csak nehogy korai legyen ez az öröm! Mindez ideig tudtuk s büszkén hirdettük és vallottuk, hogy országunk nemcsak csupán a Balkán-félsziget, de egész Európa legélhetőbb, legdemokratikusabb országa, ahol a nemzeti kisebbségek olyan jogokkal vannak felruházva – igaz nem mindig élnek felruházott jogukkal – amilyenről Európa nemzeti kisebbségei nem is álmodozhatnak. Sőt az EU-s országokban ezeket a jogokat nem veszik komolyan, s ahol mégis, ott a szőnyeg alá söprik. Nálunk viszont, mint köztudomású, virágzanak a nemzeti kisebbségek. Saját és sajátságos tanácsokat hoznak létre. Féltve őrzik a hagyományaikat. A tömbökben élők az anyanyelvüket is, miközben gondot fordítanak a világnyelvek elsajátítására, mert tudják, hogy az EU-ban nagy szükségük lesz ezekre a nyelvekre. S az angol, kínai meg az arab nyelvek gyakorlása mellett külön hangsúlyt fordítanak a környezetnyelvvel való barátkozásra is.
Miközben a saját nyelvi gyakorlatunkkal szemben, amely immár hagyományossá válik környezetünkben, mi történik a fejlett demokráciával rendelkező EU-s országokban? Olyan nyelvtörvényeket hoznak, amelyekbe beletörik a kisebbségek nyelve. Hoznak persze egyéb törvényeket is. A polgárok szabad áramlása mellett, a tőke szabad áramlását is. A határsorompók leomlanak, s ezzel párhuzamosan föllendül az eszmék szabad áramlása.
S mindeközben az EU-ban fölismerték, hogy a polgároknak nemcsak világútlevélre, legalább három világnyelvre, szicíliai és normandiai kistelkekre van szükségük, hanem lelki egészségre is, amelynek a fölismerése kiváló EU-s érzékre és érzékenységre vall, kormányunknak és egész közösségünknek már csak ezért is hallhatóbbá kéne tennie az EU-s nagykapun való dörömbölésünket. Ha másért nem, hát lelki egészségünk megóvása érdekében.
