Viszik a szemetet Nápolyból Németországba. Mire ez az írásmű megjelenik, ha ki nem szorítja az újságból egy terjedelmes, ám aktuális „fizetett” hirdetmény (amelyekben ezt nem tüntetik fel, azok a hirdetmények mind ingyenesek?), tehát ha helyet szorítanak neki akár két apróhirdetés között, akkorára a nápolyi szemét már megközelíti Nyugat-Berlin határát, illetve Berlin nyugati határát, lévén, hogy jó ideje már csak egy és egységes Berlin létezik, megszűnt a város kettéosztottsága, s a németeket inkább az a kérdés foglalkoztatja, túlhaladja-e az országukban épülendő dzsámi tornyának, minaretjének magassága a legmagasabb németországi keresztény templom tornyának magasságát.
Nápolyban viszont már elviselhetetlenek voltak a szemétkupacok, amelyek csak a lelkes helyi vagy külföldi
tudósító szerint voltak kupacok, a valóságban szeméthegyekről panaszkodtak a városlakók. Fertelmes bűzöket árasztó szeméthegyekről. Ezeket lebontva különleges, légmentes szemétszállítókba rakták, azért légmentesekbe, hogy a szemétből áradó orrfacsaró és szemet könnyeztető bűz szállítás közben ne söpörjön végig fél Európán.
Vonult tehát az ember által termelt förtelem az egyik európai országból a másikba. Unióból unióba. Tehát nem Közép- vagy Kelet-Afrikába, gazdasági segély gyanánt. Így a németek majd kisajtolják belőle a felhasználható értékeket, a többit megsemmisítik, elégetik. Füstölhet tőle fél Németország. Az emberek szemét pedig eheti, marhatja a füst. De még ez is jobb, mintha szar enné a szemüket. Mert már ennek a veszélye forog fenn Németország határán túl is.
De a nápolyiak most néhány napra föllélegezhetnek. Utcáikon, sikátoraikban míg újra nem alakulnak ki a szemétkupacok (szeméthimaláják), szívhatják a világszép öböl tiszta levegőjét, amivel nem lehet betelni. Eltűntek a terekről és a kikötőkből a szemétbarikádok, s ha már nincs szemét, szünetel a szemétháború is. Láthattuk, hogy mi folyt ott heteken, hónapokon át. Mi, tévénézők mindent láthatunk. Csak önmagunkat nem. Hiszen nem tükör előtt ülünk, hanem a tévé képernyője előtt, ami ugyan a világi helyzetet igyekszik tükrözni, mégse vesszük észre, hogy a szemét nemcsak Nápolyt próbálta és próbálja elnyelni, hanem közvetlen környezetünket is.
Még az a szerencse, hogy előrelátó vezetőink figyelme mindenre kiterjed, s máris megkezdődnek a tárgyalások egy külföldi céggel, amely érdeklődést mutat szeméttermelésünk fölvásárlása iránt. Ennek folyamányaként a kormány beindította szemétserkentő programját, mellyel a polgárokat minél több szemét termelésére ösztönzi. Úgy látszik, hogy a nápolyi eset ragadóssá kezd válni.
