A trójai romok közül szűrődő hangok a saját történelmünk hangjai. Azok, akik nem hallják a történelem hangjait, nem hallják a jövő hangjait sem – mondja Musztafa Erdogan, a Fire of Anatolia nevű török tánccsoport megálmodója (Dávid Csilla felvételei)
Bármennyire is dicsérték, ajánlották, szugerálták, eltúlzottnak és reklámízűnek hatott a törökországi Fire of Anatolia Dance Group (Anatólia Tüze Táncegyüttes) török társulat Trója című megaprodukciójának hírverése. A 2000 dinárnál kezdődő belépőjegyek csak igazolták ezt a felvetést, mert a nagy és gyakran üresnek bizonyuló porverés általában magas árakkal is jár. Az újvidéki Vojvodina Sport- és Üzletközpont nagyterme mégis, vagy épp ennek megfelelően meglehetősen szépen megtelt (a jobb és bal oldal tátongott üresen) a múlt csütörtöki előadáson, és akinek megadatott, azt hiszem nem is csalódott, mert a törökök tényleg káprázatos produkciót mutattak be.
A sikerről, és talán a színvonalról is szólnak azok az adatok, melyek szerint az előadást világszerte több mint 80 országban majdnem 20 millióan látták. Az előadás nyári idényben Anatólia legkedveltebb attrakciója. Világjáró turnéi iránt nagy az érdeklődés, márciusban például Belgrád, Budapest és Újvidék után Horvátországba, Németországba, Oroszországba indul a társulat, ahol már nagyban zajlik a marketingtevékenység, hogy ott is telt házak előtt játszhassanak.
Most már tudom, nem üres fecsegés volt, amikor azt állították a beharangozó sajtótájékoztatón, hogy az előadást három év felkészülés előzte meg, a táncosok napi hat órát próbálnak, valamennyien kivételes technikai tudású, roppant kitartó és állhatatos előadók. Mindaz a tudás birtokukban van, ami elengedhetetlen egy ilyen kivételes táncelőadás sikeréhez. Az Achilleus szerepét táncoló Perit Yancatoral például tízéves gyermekként került a Fire Of Anatolia Táncegyütteshez, ma főszerepeket alakít.
Nem volt túlzás az sem, hogy több mint 80 táncos, énekes, zenész kísérli meg a háromezer éves történet illúzióját felébreszteni a nézőkben, s ebben mintegy 2000 attraktív jelmez – melyekhez 450 fajta anyagot használtak fel, többek közt üzbegisztáni különlegesen szőtt filcet, vagy kézzel festett műselymet –, különféle fényeffektusok: 150 robotlámpa és hatalmas háttérvetítés, eredeti zene, 500 pár cipő, ugyanennyi karkötő, 850 fejdísz „segíti”. A produkciót 1300 négyzetméteres színpadon viszik színre, mely egy hatalmas várfalat, majd a csaknem ugyanakkora, vagy nyolc méter magas falovat is teljes természetességgel elviseli.
Az óriási méretek jellemzik egyébként is a török tánc hagyományait és a monumentális show elemeit magában hordozó produkciót, és épp ez teszi látványossá, káprázatossá, divatos kifejezéssel: megaprodukcióvá. A korhű ruházat és kultúra bemutatására Mustafa Erdogan, a társulat művészeti vezetője és koreográfusa, az előadás világhírű rendezője vállalkozott. Tett róla, hogy káprázatos koreográfiákkal, csodálatos kosztümökkel, tökélyre vitt tánccal valóban tökéletesen elénk varázsolja a görög mitológia egyik legismertebb háborújának illúzióját. Az eszközök, fegyverek, ruhák, ékszerek elkészítésében Rüstem Aslan, a trójai romok ásatója volt segítségére. A valóban változatos hangszerelésű előadás zenéjét Yücel Arzen szerezte, és a Cseh Filmharmónikusok előadásában hallhatjuk.
A sikerhez mégis minden bizonnyal nagyban hozzájárult a Brad Pitt főszereplésével készült nem túl régi film, melynek cselekményvezetésétől nem sokban tér el az előadás, bár részleteiben jobban törekszik a történelmi hűségre. A gyengébbek kedvéért azért angol és Újvidéken szerb nyelven is feliratokkal segítették a nézőt a zenében és táncban elmondott történet követésében.
Mustafa Erdogan méltán büszke produkciójára: „Trója egyidős a Szentírással. Az emberiség egyik legrégebbi és legismertebb története, amelyben keveredett az álom és valóság, valamint a tudomány és a jövőkép. A fontos és valóságos helyszínen lezajlott legendás történet Homérosz műve nyomán titokzatos kalanddá változott, kíváncsivá téve a történészeket is, majd természetesen napjaink alkotóművészeit is. A trójai romok közül szűrődő hangok a saját történelmünk hangjai. Tisztelgünk a művészettörténet e halhatatlan műve előtt háromezer évvel később is.”
Hogy e tiszteletadás hogyan sikerült, arra a produkció diadalmenete ad választ.
