Ki ne találkozott volna már küzdelmes élete folyamán vérbeli bürokratával, s nem csupán a bürokrácia fellegváraiban: postán, adóhivatalban, rendőrségen s mindazon helyeken, ahol az ügyfél és az ügyintéző közé tolóablakot állítanak, mert ezt így kívánja meg a rend és a kötelező távol tartás.
Befáradok a közhivatalba, a portás udvariasan eligazít a folyosók és az emeletek labirintusában, tüdőt és szívet próbáló le-föl mászkálás után végre rálelek arra a tizenötös tolóablakra, amely előtt hosszú sor kígyózik, s elfoglalom állóhelyem a sor legvégén. Állóhelyet mondok, mert hivatali tolóablakok előtt még nem találkoztam ülőhelyekkel, melyeket az ügyfelek kényelmének biztosítására állítottak volna föl. Ha a sorsod a tolóablak elé rendel, ott ki kell várnod a sorodat. Türelemmel, fegyelmezetten. Az ügyintézőnek a salter mögött bőven van ideje, neki le kell ülni a megszokott munkaidő óraszámát, ezért kapja a fizetését, meg azért, hogy az ügyfelet szolgálja. Utóvégre ő van az ügyfélért, nem pedig fordítva. Az ősbürokrata viszont másként gondolja. Mély meggyőződése szerint a dolgok alapjában véve másként állnak.
Miközben a sorban álló a csigalassúságú előrehaladás következtében beleizzad a téli kabátjába, mert a saltercsarnokban általában nem helyeznek el fogasokat, így télen a bélelt felöltőikbe, nyáron a szellős pólóikba izzadnak bele, mire néhány órás várakozás után sorra kerülnek.
Amikor pedig sorra kerülnek, szembe találják magukat az ügyintézővel, aki fáradt tekintetét rájuk emeli, mintha először látná őket, holott mindegyik egyforma, mintha mindegyiküket ugyanazon anya szülte volna, mindegyik szorong, belefáradva a hosszú sorban állásba s attól tartva, hogy talán nem is jó helyen sorakozott fel, hogy a szemüveges hölgy vagy a pápaszemes úr egy emelettel feljebb küldi, mert ott is van 15-ös salter, s ezen idézés ott intézendő. De semmi vész, mert az idézést a szemüveges ügyintéző kisimítja maga előtt s mélyen belemerül. Aztán egy űrlapot nyálaz föl szintén maga elől, s merev tekintettel kidugja az ügyfél elé:
– Ezt kitöltjük. Jó?
Persze hogy jó, hálálkodik magában az ügyfél, csak ha végre eljutottunk idáig. Belemerül az űrlapba, a keze remeg az izgalomtól, hátulról megbökik, hogy gyorsabban, elölről pedig, az üvegfal mögött újra megszólal az ősbürokrata hang:
– Olvashatóan. Jó?
És miután minden jóra fordult, az ügyfél csuromvizesen elhagyja a bürokrácia helyi fellegvárát, majd a karórájára pillantva megállapítja: a gyors ügyintézésnek köszönhetően mindössze csak két és fél órájába került az egész. Kárpótlásul viszont találkozott egy vérbeli ősbürokratával.
