Ha nem csal az emlékezetem, amely mostanában mind gyakrabban előadja magát, akkor a dizájn a formatervezés szakkörébe tartozó fogalom. És ha csakugyan az, meglepődve hallottam, hogy manapság már nem csak a bőrből, fából, kőből, nemes és nemtelen fémből stb. próbálnak új formákat gyártani, faragni, szabni és vésni, tehát nem csupán holt anyagokból, hanem élőből is.
Persze tudtam én addig is, hogy mondjuk hölgyeknél plasztikai műtéteket hajtanak végre a jelentkező kívánságára, sőt az erősebb nemnél is előfordulnak hasonló esetek, gondoljunk csak a nemrég elhunyt szegény világsztárra, aki férfias orcáját orvosi beavatkozással lágy nőiessé varázsoltatta, mert vannak, akik nem elégszenek meg velük született kampós orral, s azt piszévé formáltatják jeles formatervezőkkel, itt azonban nem feneklett meg ez a művészeti ág, továbbgördült a maga sima útján, az emberi teremtőerő nyugtalanságának köszönhetően.
S ezeken a nyomokon haladva elérkezett a tulipánig.
Szép virág a tulipán, de melyik virág nem az? Mindegyik a maga szerény vagy éppen hivalkodó megjelenésében.
Apai öregapám a rózsa mellett különösen szerette a tulipánt. Az ő virágoskertjében talán minden létező színében előfordult: sárga, piros, fehér, cirmos, sőt még fekete is, gyönyörűség volt látni azokat még olyan suttyó legénykének is, amilyen én voltam egykoron. Elképzelem, mekkora öröm lehetett számára, ha olyan tulipánhagymát szerezhetett, amilyen még nem volt a „gyűjteményében”! Ha új színnel gazdagíthatta a meglévőket. Hát még amikor új tölcsérformájúhoz jutott! Mert a tulipán nem csupán színekben volt gazdag, de küllemében, ruházatában, szirmai formájában is. Öregapám, azt hiszem, boldog ember lehetett: méhészkedett, rózsái voltak, igen, rózsafái, saját kertje volt, néhány sor szőleje, saját készítésű bora, saját maga és otthona számára. Volt tehát egy kicsiny, maga teremtette paradicsoma. S ebben a paradicsomban megtisztelő helyet foglaltak el a tulipánok.
Ha ma élne, velem együtt volna min csodálkoznia.
A legkedvesebb virágfajtájának az életében ugyanis forradalmi változásoknak lenne a tanúja. Immár nem csupán a markáns férfiarcokon és a bámulni való női kebleken végeznek formaváltoztatásokat, hanem a tulipánokon is. Új iparág ütötte fel a fejét: a tulipán-dizájn.
Nehogy a felismerhetetlenségig megdizájnozzák.
Miként annak a nyughatatlan, boldogtalan énekesnek a fizimiskáját.
Az itt lejegyzettek ellenére mégis reménykedem abban, hogy az ükunokáim a búzavirágot, a kék nefelejcset eredeti színükben és formájukban csodálhatják.
