Nem alulírott a világelső, aki fölhívja a figyelmet a plakátháborúk negatív következményeire, de meggyőződése, hogy elsőként jut el a hangja a Világszervezet illetékeseihez, akiknél, remélhetőleg, meghallgatásra talál. Különben fölöslegesen forgatná és köszörülgetné a pennáját. Hisz tehát a józan ész győzelmében még ebben a globálisan megkótyagosodott világban is, reménykedik és bizakodik
Mert mi történt a minap is a saját szeme láttára, csupán a világ oly aprócska szegmentében mint amilyen a ma európai tartomány fővárosa, amely beráncigálja a bérces Balkán legmakacsabb országát a nyugati demokráciákba?
Nézzük hát tüstént azokat a hosszan elnyúló palánkokat (a palánkokon belül építkezések folynak), amelyek külső felükkel, felületükkel igencsak megfelelnek plakátragasztásra. Politikai, kereskedelmi, szórakoztató ipar hirdetményeinek kifüggesztésére. S ezzel két legyet ütnek egy csapásra: színessé varázsolják a szürke házfalakat (mert a házak falát is fölhasználják plakátragasztásra) és a csúnya, mogorva kerítéseket. Felüdülés mellettük elsétálni.
Olykor egy-egy ilyen séta bosszankodással jár és aggodalmat generál. Mert megérti az ember, ha egy választási harc folyamán a pártok nemcsak abban állnak egymással szemben és versenyben, hogy melyik ígér többet és szebbet, hanem abban is, hogy milyen pártnak a „lógója” szorítsa le a házfalakról a másikét, különben a tülekedésnek a szavazásra jogosultak semmi szemmel látható jelét nem tapasztalhatnák bevásárló és ügyintézési hajszáikon. Ez tart egy hónapig, másfélig – a plakáttervezők, a nyomdászok, a papírgyárosok és papírkereskedők örömére. Ez alatt az idő alatt a fogkrémgyártók és -forgalmazók falragaszai háttérbe szorulnak. De a választási hadjárat után az utcákra, illetve a házak, szeméttárolók, valamint az építőhelyek kerítésfalaira, palánkjaira olyan tartalmú és témájú plakátok kerülnek, amelyek héttől hetvenhét éves korig mindenkihez szólnak. Illetve szólnának, ha szóhoz jutnának. Mert például a mézfesztiválra hívogató plakát alatt még meg se száradt a ragasztó, máris fölébe enyveztek egy Deronyára csábító, tamburica fesztiválra invitáló plakátot, hogy fél óra múlva erre tapasszák a pirosi ringlószedő verseny, majd pedig negyed óra múlva ugyanerre a már számon tarthatatlan ürögi futóverseny színpompás plakátját. Miközben a dél-amerikai esőerdők fái sorban kidöntetnek. És šumadijai hegyek is megkopaszodnak, mert óriási mértékeket ölt a papírfogyasztás. A kérészéletű plakátok, hirdetmények nyelik, zabálják a papírt. S akkor még a postaládáinkba gyömöszölt szórólapok napi adagjairól nem is szóltunk. Mindennek a fák isszák meg a levét. Meg a fogyasztók, akiket imigyen (is) ingerelnek fogyasztásra.
Ezért a fenti nemes figyelmeztetésnek el kell jutnia a Világszervezet illetékeseihez. Alulírott már csak ebben reménykedhet.
