Első állomásunk a csíkszépvízi vízgyűjtőmedence, ahol néhány fotó erejéig időzünk, majd innen kezdünk felkapaszkodni a Gyimesi-szoroson. Egyre több a fenyves, feltűnő, hogy egyetlenegy hórihorgas görbe fát sem látunk, mindegyik egyenes, szép szál fenyő. Mintegy tíz kilométer megtétele után elérjük a legmagasabb csúcsot, itt megállunk, hogy gyönyörködjünk mind a Csíki medence, mind a Gyimes völgyének festői szépségében. Az út szélén árusok kínálják portékáikat, havasi, erdei meg repcemézet, kecskesajtot, áfonyalekvárt, -szörpöt, kürtőskalácsot – mindazt, amit arrafelé meg tudnak termelni, el tudnak készíteni az emberek. Zólya Zoltán meséjéből megtudunk egyet s mást az itteniek viszontagságos mindennapjairól, beszámolóját pedig egy-egy székely viccel, anekdotával fűszerezi. Megmagyarázza például, hogy a csángó tehén azért tud a hegyen járni, mert egyfelől az egyik lába kurtább, mint a másik, csak egy irányba tud menni, és vannak jobb-. illetve ballábas tehenek. Komolyra fordítva a szót elmondja, miért nevezik a vidéket, amerre járunk, Patakországnak.
A birtokok és a porták a patakok mellett épültek ki, és aszerint kapták a nevüket, hogy melyik család telepedett meg mellettük. A legtöbbjük az első települők nevét őrzi, mint a Gáborokpataka, Szőcsökpataka, Rajkópataka, Récepataka, Borospataka, Antalokpataka. Még egy érdekes dolog: ha megkérdezik a csángót, hogy magyar-e, nem azt válaszolja, hogy magyar vagy román, hanem, hogy katolikus. Ugyanis a vallás szerint szabják meg, értékelik ki hova tartozik. Az ortodoxok románok, a katolikusok pedig magyarok. Az itteni csángómagyarok pedig ragaszkodnak az identitásukhoz, büszkék az ezeréves múltjukra, és az ideérkezőknek nagy szeretettel mesélnek arról a történelmi múltról, amely összeköt bennünket.
Történelemóra az 1000 éves határnál
Gyimesbükkön, a Rákóczi-vár romjai alatt, néhány méterre a hajdani román–magyar határtól, áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30. számú vasúti őrháza, az 1000 éves határ. Útvezetőnk alkalmi történelemórát tart számunkra, melyen megtudjuk, hogy érdekes módon a Rákóczi-várat nem Rákóczi építette, hanem Bethlen Gábor 1626-ban, határvédelem céljából. Az átkelés Moldova és Erdély között nagyon fontos volt ezekben a szorosokban.
A tánctáborban, balról az első André Csaba
Mátyás király ezen keresztül portyázott, és többször behatolt Moldovába, ugyanakkor ez védőbástya is volt a fosztogató tatárok betörése ellen. A nevét onnan kapta, mert II. Rákóczi Ferenc erősítette és építette át a kornak, és a katonai stratégia igényei szerint, és része volt annak a várrendszernek, mely a határok mentén épült fel. A várba 134 lépcsőfokon lehet le-, illetve feljutni, Latz András volt az egyetlen székely huszár, akinek ezt sikerült lóháton megtenni. Időközben a lépcsőrendszerből 15 métert ki kellett vágni, így mi 95 lépcsőfokon jutunk fel és mászunk le – szinte négykézláb –, s azon tűnődünk, hogyan sikerült a székely huszárnak lóháton ezt megtennie?
Csoportkép Gyimesbükkön
Betérünk az őrházba, csatlakozunk az ott lévő csoport tagjaihoz, akiknek Bilibók Ágoston mond ismertetőt. A nyugalmazott vasutas a Román Állami Vasutak, a CFR alkalmazottja volt 1990-ig, ma a történelmi Magyarország 30-as számú őrházának gondnoka. Tőle tudjuk meg, hogy az őrház 1897-ben épült a magyar és a román állam közti szerződés alapján, a Csíkszereda–Gyimesbükk–Palánka–Kománfalva vasútvonal részeként. A 30. számú őrházat 1920 után a román vasúttársaság használta, 1940-től 1944-ig ismét a MÁV, illetve a Magyar Honvédség. Ekkor az épület pincéjében és mellette lőrésekkel ellátott bunkert alakítottak ki. Az őrház 1944-től újra a CFR-hez került, majd sokáig elhagyatottan állt, mert a román vasúttársaság az 1960-as években megszüntette az őrházi szolgálatot. Néhány évvel ezelőtt Deáky Andrásnak, a helyi iskola nyugdíjas igazgatójának tulajdonába került az épület, ő pedig a helyi önkormányzatnak ajándékozta.
2007-ben a Budakeszi Kultúra Alapítvány indított gyűjtést Erdélyben és Magyarországon az őrház felújítására. 2008 pünkösdjére az épületet nemzetközi összefogással felújították, majd több ezer ember jelenléte mellett ünnepélyes keretek között adták át. A rendezvényre Budapestről különvonat érkezett a helyszínre. A felújított őrházban vasúttörténeti kiállítás látható. A gyűjtemény páratlan, láthatunk korabeli fotográfiákat, térképeket, az egykori gőzösökön használt sebességmérőt, tányérsapkákat, német vasútfőnöki kabátot és szolgálati női blúzt MÁV felirattal, valamint kocsi- és mozdonytáblákat.
Gyimesközéplokon, André Csaba táborában
Gyimesközéplok völgyi és havasi szórványtelepülés. Itt őrzik legjobban a gyimesi csángó hagyományokat, népszokásokat, viseletet, táncokat, énekeket. Lakossága gyakorlatilag színmagyar. A hagyományápolást, a gyimesi táncok elsajátításának fontosságát tartja szem előtt André Csaba és párja, Juhász Réka, akik szeretnék átadni tudásukat a vidékükön élő gyerekeknek, fiataloknak. Kezdetben úgynevezett serke bálakat szervezett, ez egyfajta táncház, amelyen a néptáncok mellett népdalokat tanultak az érdeklődők. Időnként Zerkula János, a legismertebb gyimesi zenészek egyike is muzsikált itt. Ehhez hasonló összejöveteleket már a nagyszülők idejében is rendeztek, viszont a kommunizmus idején – mivel tilos volt a közösségbe járás – megszűntek, emiatt sok középkorú nem is tudja a gyimesi táncokat.
A gyimesbükki kontumáci templom zarándokhellyé vált
Aztán itt a Tatros partján, a nagyszülők családi birtokán, ahol két évvel ezelőtt még pityóka (burgonya) termett, Csaba felépített egy csűrt, majd a barátok és a család segítségével még néhány épület tető alá került, így alakult ki a Tatros-parti tábor. Tavaly szervezték meg az elsőt, az idén tágabb baráti kör jött el. Azt szeretnék, hogy az ide látoható ismerje meg a gyimesi népzenét, táncokat, viseletet, ételeket, népi mesterségeket, a csángók múltbeli életét, szokásait, hiedelemvilágát – mondja André Csaba tánctanár.
Mindebből mi is kaphattunk egy kis ízelítőt az esti táncházban.
