Ludasi-tó

A Ludasi-tó Szabadkától 12 kilométere keletre terül el. A tó körül több település, Palics, Hajdújárás, Ludas, Nosza és Királyhalom található. A rezervátum 846 hektáron fekszik, a védett övezet nagysága kétezer hektár. A Ludasi-tó egyben Ramsari terület (nemzetközi jelentőségű vizes élőhely) is és IBA terület része (nemzetközi jelentőségű madárélőhely). A rezervátum kezelője a Palics–Ludas Közvállalat.
A Ludasi-tó a Szabadka–Horgosi-homokvidék és a Bácskai Löszfennsík határán alakult ki. Egyetlen síkvidéki sekélyvizű időszakosan kiszáradó tavunk volt, mindaddig, amíg nem szabályozták a 300 hektáros tó vízjárását. A vastagon lerakódott iszaprétegtől a víz átlagmélysége helyenként az egy métert sem éri el.

A keleti, délkeleti löszfennsíkkal határos meredek tópart Sárgapart néven ismert. A tó a Körös-ér közvetítésével a homokos területekről és a mélyebb fekvésű szikesedő területekről táplálkozik. A peremcsatornán keresztül befogadja a Palicsi-tó sokszor igen szennyezett vizét is. A Ludasi-tóból a víz a Körös-éren át a Kapitány-réti halastó érintésével Adorjánnál ömlik a Tiszába.
A Ludasi-tó az észak-déli madárvonulási útvonal egyik jelentős pihenő állomása, a nádi énekesmadarak és a vízimadarak fontos gyülekező, táplálkozó és éjszakázó helye is egyben. A tavaszi, belvizes, nedves rétek a parti madaraknak, cankóknak kínál táplálkozó és pihenő helyet. A nyári ökológiai kutatótáborok keretében 1985-óta folyik szervezett madárgyűrűzés.

A múlt század közepéig a tó egységes mocsárvidéket alkotott a Körös-ér kiterjedt árterével. A Körös-ér tiszta vize táplálta a tó északi részének gazdag élővilágot rejtő nádasát. A Körös-ér vízgyűjtő területének lecsapolásával csökkent a terület vízutánpótlása. Napjainkban a Palicsi-tó jelenti a fő vízutánpótlását. Ez a víz azonban nem más, mint Szabadka részben tisztított és Palics település tisztítatlan szennyvize. Ez miatt a Ludasi-tó élővilága elszegényedett. A nádas elburjánzott, benőtte a ritka növények élőhelyének számító keleti magas partot és déli irányban terjed.

A Ludasi-tó környéke valaha Észak-Bácska legsűrűbben lakott vidéke volt, amiről a régészeti lelőhelyek tanúskodnak. Az itt élő emberek sokféleképpen hasznosították a gyékényt és a nádat. A halászat és a vadászat volt a lételemük. A nád élelmet, tüzelőt, építőanyagot és vészhelyzetben menedéket nyújtott. Téli nádvágást a nád jelentősége miatt téli aratásnak is nevezték.

A TÓ ÉLŐVILÁGA

A XIX. század végére a Ludasi-tó körül sűrűn lakott tanyavilág alakult ki. A tó környékének egykori természetes erdős-sztyeppe növénytakaróját felváltották a szántók, a nedves réteket pedig kaszálónak használták. A hagyományos gazdálkodási formáknak köszönhetően a biológiai sokféleség részben fennmaradt. A vízi életközösség fajgazdagsága megcsappant.
A nedves réteken él a mocsári kosbor, a tengerparti kígyófű és a ritka erdélyi útifű. A szikes vegetációban találjuk a sziki őszirózsa és a kisfészkű aszat endemikus fajokat. A magas keleti löszpart sztyeppei növényzete a terjeszkedő nád, a bodza és az akác miatt visszaszorul. Elvétve található itt szártalan csüdfű, tavaszi hérics és pusztai meténg. Végleg eltűnt a fekete kökörcsin.
A vizenyős réteken koratavasszal táplálkozó cankók és bíbicek kiáltozó csapataira figyelhetünk fel. Költésre itt marad a piroslábú cankó és a bíbic. A nedves rétek és a nádasok határán énekel a gyönyörű kékbegy és a nádi tücsökmadár.

NYÍLT VÍZ ÉS NÁDAS

A Ludasi-tó vizében a lebegő növényi plankton összetétele lecsökkent. Nyáron és ősszel a kékalgák veszélyes vízvirágzást okoznak. A zooplankton faj- és egyedszám-növekedése a vízminőség romlását mutatja. A tó környékén harminc szitakötőfaj jelenlétét sikerült bizonyítani. Nagy jelentőségű a zöld acsa és a lassú szitakötő megkerülése.
A halállomány összetétele a vízállás változásainak függvényében mutatott eltéréseket. A XIX. század végéig a tóban az őshonos kárász dominált, mára azonban teljesen kiszorította az ezüstkárász, amely oxigénszegény vízben is megél és szaporodik. A vadvizek jellegzetes hala volt a réti csík, de a tó szennyezettsége miatt már csak a Körös-érben fordul elő.
A számos kétéltű faj közül a leggyakoribb a tavi béka, a levelibéka és a zöld varangy. Az alkalmas helyeken gőték is élnek. A hüllők közül leggyakoribb a mocsári teknős és a vízisikló. A Ludasi-tó fontos szerepet játszik a Körös-ér vízgyűjtőterületén élő vidra állomány megőrzésében. Elvétve találkozhatunk a vízhez kötődő hermelinnel is.

A rezervátum területén mintegy 250 madárfaj fordul elő, közülük 80–90 faj rendszeresen vagy időszakosan költ a tavon és a környékén.
A nádfoltok és a nyílt vízfelületek változatos élőhelyén költ a barátréce, a cigányréce, a böjti réce, a tőkés réce és a szárcsa. Örvendetesen elszaporodott a nyári lúd. A nádasok rendszeres fészkelője a barna rétihéja, több vegyes gémtelepben nagy számban költ a nagy kócsag, a megritkult vörös gém, a bakcsó és az üstökös gém. Az öreg avas, kévésedő nádasokban jelentős költőállománya van a csilingelő hangú barkós cinegének. Rendszeresen fészkel a rejtet életmódú guvat, a cserregő nádiposzáta, nádirigó, fülemülesitke, tücsökmadár és nádi sármány. A tópart gazosok, csalánosok fészkelője a foltos és az énekes nádiposzáta. A vizek menti bokrok és fák ágaira építi mesteri fészkét a függő cinege. A nádtorzsa-uszadékból képződő szigeteken időről időre dankasirály- és a fattyúszerkő-telepek alakulhatnak ki.