Az alkotás öröme

Nem sokkal van túl a delelőn a nap, amikor a magyar–szerb országhatárra érünk, és beállunk a végtelennek tűnő kocsisor végére. Még szerencse, hogy az utat fák szegélyezik, meghúzódunk az árnyékban, és az elmúlt napok élményeit összegezzük. A Békés megyei népművészeti táborban töltöttük a hetet Békéscsabán. Két autóval utaztunk, a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Körének szervezésében. Ők már sokszoros visszatérők, én első ízben jártam ott. Különféle mesterségekben próbáltuk ki magunkat, de mind egyetértettünk abban, hogy fárasztó és kemény munka folyt ugyan, de tartalmas, hasznos és élvezetes volt.

– Sosem gondoltam volna, hogy gyékényből is lehet kalapot készíteni – mutat rá a fejfedőjére a bajsai Tajkman Beáta, aki szintén először járt a táborban. Igaz, ezt a kalapot, ami most igencsak jó szolgálatot tesz, nem ő készítette, mert az azért nagy falat lenne első nekifutásra. Mint mondja, egy hét mégiscsak a legalapvetőbb dolgok elsajátítására elegendő.

– Mi eddig Bajsán csak szőttük a gyékényt, ülőkét, falvédőt készítettünk, és most meglepődve tapasztaltam, hogy a gyékényt fonni is lehet, és igencsak finom kidolgozású táskákat, apró tárolóedénykéket, kenyértartót, papucsot és sok egyebet lehet belőle készíteni. Boldog vagyok, hogy hagytam magam rábeszélni az útra – mondja Beáta széles mosollyal.

A topolyai Roza Erzsébet és Kokrehel Andrea úrihímzést tanult, sióagárdi fehér és színes hímzést, valamint gömöri csomóst. Sokat megtanultak az alapanyagokról, a fonalakról, az öltéstechnikákról, és egyetértenek abban, hogy igazán hasznos volt ez a továbbképzés. A szabadkai Šimić Veronika is hímző. A hímzők tábora volt a legnépesebb, több mint nyolcvanan voltak összesen 7 csoportban.

Kocsis Szabolcski Éva is többször járt már a táborban, őt a nemezelés vonzza. Mindannyiszor nagy élmény volt számára a részvétel, és nemcsak a megszerzett tudás miatt. Sajátságos csapat alakult ki, szinte mindannyian sokszoros visszatérők, s szerinte ez a szakvezető szakértelmének és személyiségének szól.

– Ákos (Aba P. Ákos) profi munkát vár el, főleg a visszatérőktől, ahhoz tartja magát, hogy inkább kevesebbet, de tökéleteset – mondja Éva. – Elméleti tudást is nyújt. Minden évben egy korszakkal foglalkozunk, és arról bő ismeretanyaggal szolgál. Az idén a reneszánsz volt a téma.

Jubileumot ünnepelt idén a tábor: ez volt a XXX. Országos Népi Kézműves Tábor, melynek szervezője a Békés Megyei Népművészeti Egyesület. Pál Miklósné Anci táborvezetőt arról kérdeztem, hogyan lehet megalapozni és aztán meg is tartani, fölfejleszteni, mondhatni, intézménnyé tenni egy ilyen eseményt.֪

– A népművelőnek nincs tankönyve, kapaszkodója, hogy mit kell tennie. Csak antennája van, amivel fogja a jeleket abban a közegben, amelyben dolgozik, aztán az ötleteket, véleményeket áttranszformálja kivitelezhető tartalommá, formává. Ez a jelrendszer ebben a táborban mindig működött. A vezetőség kielemzi a tábort, és a jövő év márciusára meglesz a váza a következő tábornak. A koordinálás és az adminisztrációs tevékenység az én feladatom – mondja az érzésem szerint nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő táborvezető –, ezenkívül figyelem a pályázati lehetőségeket, melyek segítenek megteremteni az anyagi alapot a munkához. A gazdálkodás is az én feladatom.

Nincs természetesen egyedül ebben a hatalmas munkában, amit a majdnem 500 résztvevővel lebonyolított tábor megszervezése jelent. A mintegy 400 egyesületi tagból már tudnak munkacsoportok alakulni, melyek a kivitelezésben a segítségére vannak. Időről időre újabb embereket vonnak be ebbe a tevékenységbe, tudatosan, oktatásra és menedzsmenttevékenységre is, mert ez utóbbi is elengedhetetlen követelménye ennek a hatalmas munkának, éppen annyira, mint amennyire fontos az utánpótlás kinevelése is. Az idén több mint 50 oktató és segítő irányította a munkát mintegy 25 csoportban. Ketten vajdaságiak: a bajsai Szuhankó Sándor és az újvidéki Zuberec Vera.       

E sorok írója a viseletvarrók létszámát gyarapította. Széki viseletet készítettünk Sárospatakiné Fazekas Judit – Picur – viseletvarróval. A hét folyamán nemigen dicsért meg senkit, de az utolsó napon elmondta, hogy elégedett velünk.

– Lelkes, jó előképzettségű csapat jött össze, jól haladtak a hímzéssel és a varrással, plisszírozással is. A péntek esti műsorra egyesek már fel is ölthették a maguk által készített viselet darabjait. Jó érzés, hogy segítették egymást, összebarátkoztak, és kapcsolatban is maradnak egymással. Még nem tudjuk, mi lesz a téma jövőre, de várjuk az érdeklődőket.