A baj azzal kezdődött, hogy – valahol Lugos és Déva között – szőlőt akartam enni. Stevan Jakovljev és Bogdan Protić verseci bringás kollégákkal megálltunk egy útszéli árusnál. Összenéztünk ugyan, amikor egy kilogramm szőlőért 24 lejt (hatszáz dinárt) kért a kofa, két kg helyett pedig két és felet mért ki. Ez még Európában is sok. De mi fizettünk, mint a katonatiszt. Hiszen másnap a Transzfogarasi utat terveztük végigkerekezni, a szőlő pedig köztudottan a bringázók kedvelt energiaforrása.
A kígyózó Transzfogaras
Kecskés István és Stevan Jakovljev
Vigyázat, medvék az úton!
A 2034 méteren fekvő Balea-tó
Törcsvár, a Drakula-kultusz fellegvára
Vasárnap, szeptember elsején érkeztünk Kercisóra (Cartisoara) falucskába. Az ezer lakosú településen nyolc–tíz panzió van, amellett szinte minden házban van kiadó szoba, hiszen a falu bázisa a Fogarasi-havasokba induló túrázóknak. A szálláshelyen hagytuk az autónkat és másnap reggel egyből belevágtunk a legnehezebb feladatunkba: a Transzfogarasi út végigkerekezésébe. Sejtettük, hogy mi vár ránk, hiszen 2011-ben már bicikliztünk ezen az úton.
Napsütéses időben indultunk el a 3000 négyzetkilométeres hegyláncot átszelő, 91 km-es úton, amely észak-déli irányban köti össze Alsóárpást és Árgyasudvarhelyet. Ceausescu parancsára építette a katonaság (egy orosz támadástól félve), és 1974-ben nyitották meg. Építése folyamán negyvenen vesztették életüket. A lavinaveszély és a gyakori kőomlások miatt csak június közepétől október végéig van nyitva. A havasok évi átlaghőmérséklete -2 Celsius-fok (+20 és -38 Celsius-fok között). A hegymászók paradicsoma, hiszen itt van Románia legmagasabb hegycsúcsa, a 2544 méter magas Moldoveanu, és még tucatnyi 2500 m körüli csúcs.
Kercisóra irányából a 30 km-nyi folyamatos (5,7–10 százalékos) emelkedő veszi el az ember kedvét a biciklizéstől. Egy jó erőnlétű bringás is csak 7–9 km-es „sebességgel” haladhat. A szintkülönbség ugyanis 1567 méter. Az én kedvemet ráadásul a (mosatlan) szőlő okozta gyomorbántalmak is elvették. A Transzfogarasi út legmagasabb pontjáig (2042 m) csak vizet ittam. Közben kevés bringással találkoztunk. Annál több román, magyar, német, lengyel, angol, sőt új-zélandi motorkerékpárost láttunk.
Késő délután értem fel, és felmerült a kérdés, hogy visszaforduljunk-e vagy tovább kerekezzünk. A dilemmát egy dobozos Coca-Cola döntötte el, amelynek elfogyasztása után úgy éreztem, hogy képes leszek a folytatásra. Le szeretnék szokni a sokak szerint méregnek nevezett itókáról, de ezek után azt későbbre halasztottam.
A gondok viszont még csak most kezdődtek. Ugyanis a csúszás miatt nem értünk időben a tervezett szálláshelyünkre. Szeptemberben ugyanis már rövidebbek a napok.
A Vidraru-tó mellett kerekezve egyre többen figyelmeztettek bennünket, hogy 18 óra után nem ajánlott arrafelé biciklizni. Hamarosan meg is láttuk az első macit, amint – nyilván élelmet remélve – pózol az autósoknak. Alsónadrágban, egy biciklin ülve azonban nem megnyugtató medvét látni az úton. Átsurrantunk hát az autók között, és folytattuk az utat. Az igazi veszélyt a sötétedés hozta. Egyre kevesebb volt az autó, a kerékpárjaink kivilágítása pedig csak abban segített, hogy minket lássanak. Egy autó megállt előttünk, mind a négy jelzőlámpáját bekapcsolva újabb medvére figyelmeztetett minket. Megbeszéltük a fiatalemberrel, hogy mögöttünk haladva az autójával bevilágítja az utat, és ha medvét lát, akkor majd figyelmeztet. Egy-két kilométernyit haladhattunk így, amikor elkiáltotta magát, hogy: menj! menj! Beleadtunk persze mindent, ami még arra a napra megmaradt belőlünk. Közben előkotortam a paprikaspray-t is. Így jutottunk pár kilométer után egy szálloda parkolójáig. Megálltunk, hogy megbeszéljük, mitévők legyünk. Kísérőnk közben megkérdezte, hogy láttam-e a tőlem egy méternyire ágaskodó medvét. Persze, hogy nem láttam. Mint mondta, szerencsés lehetek, hogy a vad nem csapott rám.
Nem itt volt a végcélunk, de a történtek után eldöntöttük, hogy aznap este már nem megyünk tovább. Annak ellenére sem, hogy száz eurót fizettünk egy háromágyas szobáért.
Esőben folytattuk másnap Árgyasudvarhely, majd Brassó irányába. Szerencsére medvékkel nem találkoztunk. A Bucsecs-hegység (Bucegi) lábánál Törcsváron (Bran) viszont „Románia kulturális nagykövete”, Drakula gróf várt bennünket. A festői fekvésű várkastélyban (Nagy Lajos magyar király építtette 1377-ben) Vlad Tepes havasalföldi vajda (akinek nem sok köze van Drakulához) pedig talán egy-két éjszakát töltött el. A környékén vásári a hangulat. Drakula-bögrék, pólók, sajt, szalonna, főtt kukorica... Az emberek sorban álltak a csaknem tízeurós belépőért. A kastélynak évente félmillió látogatója van. A több millió eurós bevételből nyilván mindenkinek jut. Úgy döntünk, hogy nem vesztegetjük az időnket, (sem a pénzünket): a sorbaállás helyett folytatjuk utunkat. Újból eleredt az eső. Közben a szakaszon útjavítás is folyt.
Bogdan Protićtyal a hegycsúcson
Háttérben a Fogarasi vár: Hunyadi védte, Tepes ostromolta
Ázva-fázva értünk Brassóba, ahol egy tömbház negyedik emeletén találtunk szállást. A bringákat is fel kellett vinni. Az előző naphoz képest azonban az már gyerekjáték volt.
Utolsó nap, Brassóból Kercisóráig 110 kilométert kerekeztünk. Szinte végig lejtmenetben. A nagy forgalom miatt igyekeztünk az útszéli, félméteres sávban tartózkodni. Az óvatosságra szükség is volt, mert arrafelé (is) mindenki a padlóig nyomja a gázpedált. Szerencsénkre – az előrejelzések ellenére – aznap már nem áztunk el.
Mintegy 400 kilométer után – mindennemű probléma és defekt nélkül – érkeztünk meg kiinduló helyünkre. Este megtárgyaltuk az út tapasztalatait. Arra a kérdésre pedig, hogy kell-e nekünk, arra majd az új kerékpáridény kezdetén fogunk választ adni.
